1p
Míg a szakszervezetek legalább a várható infláció mértékével növelnék az összeget, a munkaadók legfeljebb 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén volt szó a minimálbérről. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke szerint a munkaadók minkét kötelező bérelemnél maximum 2,6 százalékos emelést tartanának elfogadhatónak. A jelenleg 93 000 forintos minimálbérnél ez 95 418 forintos bért, a szakmunkás bérminimumnál - amely jelenleg 108 ezer forint - 110 808 forintos bért jelentene jövőre.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára elmondta: miután a parlament elfogadta a jövő évi adó- és cafetéria szabályokat, a peremfeltételekről szóló vita befejeződött, immár adott az az adókörnyezet, amelybe be kell illeszteni a bértárgyalásokat. A főtitkár kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért egy minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne.

A VOSZ indítványozza: a megállapodásba foglalják bele, hogy a munkaadók tárgyalási kötelezettséget vállalnak a bérrel kapcsolatban. Ennek keretében 2013-ban 5-6 hónap után - vagyis körülbelül a jövő év nyarán - ismét leülnének a szakszervezetekkel és a kormánnyal, és egy hiteles, gyors értékelést készítenének a gazdasági helyzetről. Ha itt pozitív elmozdulást látnak, akkor a bérekben "további előrelépés lehet munkavállalói szempontból".

Zs. Szőke Zoltán ezt azzal egészítette ki: javasolják, hogy a bérmegállapodásban ajánlják a munkaadók figyelmébe, az Erzsébet-utalványból jövőre a jelenlegi havi 5 ezerrel szemben 8 ezer forint adható kedvezményesen. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokra a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be, és javasolnák a jobb helyzetben lévő munkaadóknak, hogy ha megtehetik ne csak a törvényben meghatározott kötelező bért adják, hanem annál többet.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta, a korábbi javaslatuk, hogy a kormány az adórendszer oldaláról támogassa a bérek emelését tárgytalan, hiszen már elfogadták a jövő évi adótörvényeket. Az MSZOSZ elnöke pesszimista a megállapodással kapcsolatban. Hangsúlyozta: a szakszervezeti oldal továbbra is legalább az infláció mértékével történő béremelést szeretne, ezen mérték alatt "nincs megállapodás".

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke emlékeztetett: a kormány ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja, milyen hatással lenne egy infláció mértékű béremelés az 5 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokra, és az önfoglalkoztatókra.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG