1p
Megállapodás nélkül zárult a bértárgyalás a Metro Kereskedelmi Kft. és a szakszervezet között, a cég egyértelműen elzárkózik az elvárt béremelésről szóló kormányrendeletben foglaltak teljesítésétől - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) csütörtökön.

A munkavállalói érdekképviselet közlése szerint megkezdik a tájékozódást a dolgozók körében: felmérik egy esetleges sztrájk támogatottságát, továbbá tájékoztatják a munkavállalók kilátástalan helyzetéről a cég vezérigazgatóját és a németországi anyavállalatot.
Amennyiben a leendő sztrájknak elegendő támogatottsága lesz a dolgozók részéről, haladéktalanul megalakítják sztrájkbizottságot - írja közleményében a KASZ.

Metro áruház Győrben

A szakszervezet közölte, hogy a munkaadó egyértelműen elzárkózik az elvárt béremelésről szóló kormányrendeletben foglaltak teljesítésétől, ami azt jelenti, hogy a Metro munkavállalói 2012-ben nem kapják meg a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges bérkompenzációt.

A munkavállalói érdekképviselet hangsúlyozza: a Metro-dolgozók 80 százalékának több mint 10 ezer forinttal volt kevesebb a januári nettó bére, mint tavaly. A vállalat annak ellenére sem hajlandó megadni a rendeletben szabályozott elvárt béremelést a munkavállalóknak, hogy a kormány a versenyszféra munkáltatóinak is lehetővé teszi az elvárt béremeléshez nyújtott állami kompenzáció igénybevételét.

A KASZ számára érthetetlen a szakszervezet azon javaslatának visszautasítása, amely arra vonatkozóan tartalmazott elképzeléseket, hogy mi módon lehetne kompenzálni a munkavállalók bérét - írja közleményében a szakszervezet.

Miért kompenzálna bárkit is a Metro?

Ugyanakkor a múlt heti bejelentések után nem tűnik illogikusnak, hogy a Metro nem állt kötélnek. Matolcsy György ugyanis arról beszélt, hogy aki nem kap kompenzációt, azt a kormány majd egyénileg kárpótolja. Nagy kérdés, hogy miként, erről egyelőre semmit nem tudni. A Metro stratégiája valószínűleg az egy ilyen bejelentés után, hogy  megvárja, mit lép a kormány. Ha ugyanis az adófizetők finanszírozzák majd a bérkompenzációt, akkor minek nyúlna a zsebébe a kereskedelmi óriás?
A Metrót valószínűleg nem érinti sem az uniós pályázatokról való kizárás, sem pedig az állami tenderekről való kizárás - ettől esnek el ugyanis azok, akik nem hajtják végre a kormány által "elvárt béremelésre" keresztelt kompenzációt.

A bérkompenzációra azért van szükség, mert az adójóváírás kivezetésével a nettó bérek olyan mértékben csökkennek, amit az egykulcsos adó önmagában nem kompenzál. A 16%-os szja bevezetése az adózok túlnyomó többségénél 1 százalékpontos adócsökkentés jelentett, de csak papíron, a rendszer további "egyszerűsítése" (az adójóváírás idei kivezetése, majd a szuperbruttó tervezett megszüntetése) miatt ugyanis a nettó bérek csökkentek.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG