2p
A német tőkéseknek mindegy, honnét jön a bevándorló, csak dolgozzon? Nem kell feltétlenül menekült, jöhet Kelet- vagy Dél-Európából is. A német munkaadók képviselője szerint ha a jobboldalnak nehezére is esik belátni, akkor is bevándorlókra van szükség, mert milliók fognak hiányozni a munkaerő-piacról. Vagy a nők és az idősek foglalkoztatását kéne növelni.

Németországnak ugyanúgy bevándorlókra van szüksége, mint annak idején az 50-es, 60-as években – mondja a német munkaadók érdekképviseleti szervezete. Ezért a vállalatvezetők azt várják a politikusoktól, hogy változtassanak az eddigi bevándorlási politikán, és inkább a munkaerő-piachoz igazítsák azt – írja az N-Tv.de német hírportál.

A BDA nevű munkaadói szövetség elnöke, Ingo Kramer azt mondja, itt nem feltétlenül távoli harmadik országokból jövő bevándorlókról kell szó legyen, megfelelőek a közeli, magasabb munkanélküliséggel küzdő európai országokból jövők is. (Így vélhetően Magyarország polgárai is – a szerk.)

Több óvoda, több női dolgozó

Szerinte a politikusoknak ezt minél hamarabb be kell látniuk, mert 2030-ig hatmillió munkaképes ember fog hiányozni a német munkaerő-piacról. Németország bevándorlási ország. Ennek tudatában kell lennie, még akkor is, ha a politikai jobboldalon ellenérzések vannak a bevándorlással kapcsolatban a menekültválság miatt – mondta a vezető.

Egy másik lehetséges út Németország számára, ha a mostani 44 millió dolgozónál kevesebbel oldják meg az eddigi gazdasági teljesítményt. Ehhez például a nők munkaerejét lehetne jobban kihasználni, amihez a napközi otthonos óvodák (Kita), egész napos iskolák rendszerét kellene jobban megszervezni.

Tanulni, tanulni, tanulni

Másrészt ösztönözni kéne arra az embereket, hogy magasabb életkorban is dolgozzanak. Harmadszor a hosszú távú munkanélküliséget kéne visszaszorítani képzési programokkal. A hosszú távon munka nélkül levők több mint harmadának nincsen szakképesítése Németországban.

Végül a munkaadók képviselője szorgalmazta, hogy az ország jobban készüljön fel a digitalizáció által jelentett kihívásokra, nehogy készületlenül érjék a jövőbeli, ma még ismeretlen változások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG