A Google New York-i székháza. Kép forrása: MTI |
Mitől is jó?
A cég a Google-t előzte meg, amely eddig híresen a dolgozói által leginkább kedvelt cég volt, ahol mindent megtesznek, hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat. Az alap, hogy megfelelő, világos, tágas, jól fűtött és hűtött irodában dolgoznak, de emellett arra is figyeltek, hogy ha valaki nagyon unja a mozgáshiányt az ülőmunkánál, az akár egy szobabiciklit tekerve is dolgozhasson, persze úgy, hogy közben nem zavarja a többieket.
Amit nagyon értékelni szoktak a dolgozók, az a társaság, vagyis hogy mennyire jó közösség alakul ki a kollégák között. A jó helyeken nincs egyenlőtlen bánásmód, kivételezés vagy esetleg egymás fúrása, nem piszkálják a főnökök indokolatlanul a beosztottakat, persze a munka megfelelő elvégzését nyilván elvárják és számon kérik.
Az 50 legjobb munkahelyről készült teljes listát itt találja >>>>> |
Természetesen igen fontos a megfelelő jövedelem, az előrejutási lehetőség, a munka változatossága, emellett az étkezési lehetőségek (olcsó, jó saját menza nagy előny), munkahely által szervezett szabadidő programok (edzőterem, bulik). Az sem hátrány, ha pl. saját óvodája van a cégnek, és a kisgyerekes szülőknek nem kell külön oviba szaladgálniuk.
A nagy nevek
A legjobb munkahelyek listáját 8 éve teszik közzé, és négy cég van, amelyik eddig minden évben a listán szerepelt: a Google, az Apple, a Chevron és a Bain & Co. Nézzük ezek után az idei listát, azon belül is inkább az ismertebb cégeket. A listavezető tehát az Airbnb, amely immás 34 ezer városban üzemel, második a Bain & Company.
A két legnépszerűbb közösségi portál, a Facebook és a LinkedIn munkahelyként is kedveltek: az ötödik és a hatodik helyet foglalják el. A tavaly listavezető Google most a nyolcadik helyen tartózkodik, őt követi a Nestlé háziállat-eledel gyártó részlege, a Purina Petcare. A 21. helyen a Delta Air Lines található, 25. a Twitter, 26. az Apple. Még egy légitársaság felkerült az 50-es listára, a Southwest Airlines, az ismertebb nevek közül még a Red Bull, a NIKE és a SolarCity tartózkodnak még a listán.
Nemcsak Amerika
A társaságok nagyobb része amerikai, de feltehetően nem azért, mert ott lennének a legjobbak a munkakörülmények, hanem mert főleg ottani cégek, illetve amerikai központú multik vettek részt a felmérésben. Valószínűleg itthon is akadnak a dolgozók által hasonlóan kedvelt helyek, amiről biztosan tudunk, az a Prezi, akik már saját óvodát is indítottak, sőt iskolát is terveznek.
A cégvezetőknek, úgy tűnik, érdemes sokat foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert a fizetés és a karrier mellett döntőek a fent említett tényezők, amiktől elégedettek a dolgozók. Nagy utat tett meg a kapitalizmus a Marx idején a munkásokat embertelen körülmények között dolgoztató gyáraktól ezekig az alkalmazott-barát vállalkozásokig.