2p
A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerint nettó 250 ezer forinttal több marad jövőre a munkavállalóknál.

Jobban megéri dolgozni 2017-ben, folytatódik a reálbérek emelkedése - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Így alakulhat a fizetésed

Az adócsökkentések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani a következő időszakban, ami a mintegy 1,6 százalékos inflációval számolva a reálbérek körülbelül 7 százalékos növekedését jelentheti - fejtette ki az államtitkár.
Cseresnyés Péter felidézte azt is, hogy 2010 óta körülbelül 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, és ez mintegy 480 ezer embert jelent a versenyszférában.

Cseresnyés Péter kiemelte a novemberben megkötött bérmegállapodást, amelynek alapján a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedik, így jövőre éves szinten mintegy nettó 250 ezer forinttal több marad a munkavállalóknál, mint ebben az évben. A minimálbér 15 százalékos emelése pedig évi nettó 140 ezer forintos többletet jelent. Hozzátette, hogy a gyermekes családoknál ennél jelentősebb mértékben nő majd a nettó összeg, mert a gyerekek után járó adókedvezmény továbbra is él. Az államtitkár kiemelte, hogy a kétgyermekes családok nagyobb adókedvezményt kaphatnak 2017-től, mint idén, ezzel évi 60 ezer forinttal nő a családoknál maradó pénz.

Mindenki jól jár?

Cseresnyés Péter jelezte azt is, hogy a különböző adók - például a bérre rakódó terhek - csökkentésének hatására várhatóan a magasabb bérszinteken is jelentősen emelkednek majd a keresetek. A jövő évi béremelésekről szólva az államtitkár egyebek mellett felidézte: további 5 százalékkal nő a rendőrök, a tűzoltók, a katonák és a büntetés-végrehajtásban dolgozók bére, a megyei kormányhivatalokban dolgozók illetménye átlagosan 24 százalékkal emelkedik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai további 5, a felsőoktatásban dolgozó kutatók szintén 5 százalékos béremeléssel számolhatnak.

Emelkednek a fizetések az oktatásban, a kulturális és a szociális ágazatban, valamint az egészségügyben is - hangsúlyozta. Cseresnyés Péter kitért arra is, hogy a foglalkoztatás további bővítése érdekében jövőre több intézkedéssel könnyítik a munkaerő mobilitásának feltételeit is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG