|
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke lesz a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke - erről az MSZSZ pénteki budapesti alakuló kongresszusán döntött 143 küldött, 133 igen szavazattal. |
|
Az új szövetség két alelnöke Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének és Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke lesz. A három konföderáció a tervek szerint az MSZSZ bejegyzése után szűnik meg. A küldöttek a 18 elnökségi tagot is megválasztották. Bekerült az elnökségbe többek között Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke, Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, valamint Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Pataky Péter a szavazás után tartott beszédében szólt arról, hogy az következő hónapok az építkezés időszakát jelentik. Jelezte: voltak, vannak viták, de ezek során mindig a kölcsönös kompromisszumot keresik, és ő is ennek szellemében fog dolgozni elnökként. "Ugyanakkor ez nem egyszemélyes show" - fogalmazott Pataky Péter, hozzátéve, hogy egyszerre kell közös munkaszervezetet teremteni a három konföderáció alapjain, építkezni azokon a területeken, "ahol éveket veszítettünk el", és lezárni teljes mértékben az integrációs folyamatot. Az elnök a közös teendők között említette, hogy létre kell hozni az MSZSZ új munkaszervezetét, amely egyszerre szolgáltat, hátteret biztosít, és presztízst sugároz, meg kell teremteni az egységes területi jelenlétet, és végig kell gondolni az ágazatokkal közösen, hogy együtt mit kell tenni az adott területen. Pataky Péter szerint meg kell szólítani a szakszervezeti világ iránt még csak érdeklődő új generációt. "Eszmei értelemben ki kell tárni kapuinkat, és meg kell szólítani a civil társadalmat", mert nemcsak a munkaadói szervezetek, és más szakszervezetek a partnerei az MSZSZ-nek - vélekedett. Kitért arra is, hogy máris vannak olyan aktuális ügyek, amelyekben közösen kell fellépniük; erre példaként említette, hogy nem vehetik le a napirendről a közszféra bérrendezését. A pénteken megalakult Magyar Szakszervezeti Szövetségben az MSZOSZ 32 tagszakszervezete, a SZEF 13 szakszervezete, valamint az ASZSZ 23 tagszervezete egyesült. |
68 szakszervezet összefogásával létrejött a Magyar Szakszervezeti Szövetség, már elnöke is van. Mitől lesz ez jobb nekünk?
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Reményt keltő kijelentést tett Zelenszkij a háború lezárásáról
5 órája
-
Gyengélkedett a BUX pénteken
5 órája
-
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
6 órája
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
6 órája
-
A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
6 órája
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
8 órája
-
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
8 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor: megtámadtak minket
- Már érezhető az áremelkedés a kutakon, de mi lesz hétvégén?
- Vészjósló figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy: hamarosan indulnak az Irán elleni csapások?
- Legyőzhető ellenfelet kapott a Ferencváros a legjobb 16 között az Európa Ligában
- Megint megmozgatott az éjjel néhány milliárdot a kormány
- Rengeteg Teslára adott milliókat a magyar állam
- Tovább menetel a forint
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől 2026. február 21. 12:32
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
