Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A világ munkavállalóinak egyötöde (19%-a) nagyon szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10%-kal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját. A magyar munkavállalók mobilitási kedve az átlagosnál valamivel alacsonyabb.

Nemzetközi tapasztalat iránti étvágy

Az Ipsos csoport a  Canadian Employee Relocation Council megbízásából 24 ország polgárait kérte meg arra, hogy mérlegeljék egy két-három évre szóló, három-öt óra repülőútnyi távolságban lévő, teljes munkaidejű, minimum 10 százalékos fizetésemeléssel járó külföldi állás lehetőségét.

Tízből ketten (19%) komolyan fontolóra vennék, hárman (30%) meggondolnák, negyednyien (25%) nem igazán, további negyednyien (26%) egyáltalán nem mérlegelnék a váltást. Leginkább a mexikói munkavállalókat motiválná egy ilyen lehetőség, minthogy a teljes tábor harmada (34%) válaszolta, hogy nagyon szívesen élne egy ilyen lehetőséggel. Őket Brazília (32%), Oroszország (31%), Törökország (31%), India (28%) és Szaúd-Arábia (27%) dolgozói követik.

Általánosságban elmondható, hogy azok, akik nagyon szívesen elvállalnának egy ilyen munkát, alacsony jövedelműek (32%), kevésbé iskolázottak (31%), 35 év alattiak (30%), magasabb pozíciójú döntéshozók (29%) és férfiak (29%).

Arra a kérdésre, hogy mi motiválná őket leginkább a váltásra, tízből négyen (38%) a jobb fizetést nevezték meg. További érvként szerepeltek a jobb életkörülmények (28%), a nemzetközi tapasztalat (27%), a kalandvágy (15%) és az új kihívás / új kezdet lehetősége (15%).

Azok, akik nem vállalnák el ezt a munkát, keveslik egy ilyen mértékű változáshoz a 10% fizetésemelést / kompenzációt (36%), tízből hárman (30%) nem hagynák maguk mögött a családot és a barátaikat, 15%-nak túl távol esne, 13% karrierjében kései lenne a váltás, míg másik 13% nem mozdítaná el a gyermekeit az iskolából, s a barátaik mellől.

A külföldi munkavállalás ösztönzői

Létezik néhány olyan tényező, amely motiválóan hat a munkavállalók nemzetközi váltást célzó döntésre. Az Ipsos felmérése szerint 24 ország válaszadóinak egyharmada (35%) szívesebben fontolna meg egy ilyen lehetőséget, ha garantálnák számukra, hogy két év elteltével visszatérhetnek a jelenlegi pozíciójukba. Tízből hárman (31%) kellő indoknak éreznének 10% fizetésemelést, míg ugyanennyiük (31%) számára meggyőző érv a kölcsönös látogatást támogató - családtagok személyére is kiterjesztett  - rendszeres repülőjegy-opció. 29%-nyian üdvözölnék - szükség esetén - a fizetett nyelvtanfolyamokat, míg 28% szerint kellő vonzerő a szakmai képzés.

Tízből hárman (27%) vállalnának más városban munkát

Arra is megkérték a válaszadókat, hogy mérlegeljék olyan munkahely lehetőségét, amely miatt – az ország határain belül ugyan, de – más városba kellene költözniük. Ha felkínálnának számukra egy olyan két évre szóló, 10% fizetéstöbbletet nyújtó, teljes munkaidejű állást a közeljövőben, amely miatt – a költözéssel járó kiadások átvállalásával – másik városban kellene élniük, 27%-nyian boldogan mondanának igent. Tízből négyen (37%) fontolóra vennék, míg egynegyednyien (23%) nem szívesen, 13% pedig egyáltalán nem élne egy ilyen lehetőséggel.

Akik leginkább vállalnák az ilyen típusú változtatást, Mexikó (44%), Brazília (42%), Olaszország (40%), Argentína (35%), Lengyelország és Spanyolország (33%) polgárai. A magyarok az átlagnak megfelelő arányban, 27 százaléknyian említették, hogy szívesen mennének az ország más településére, ha a felsorolt feltételeket biztosítanák számukra.

Általános érvényű megállapítás, hogy az alacsony jövedelmű (32%), kevésbé iskolázott (31%), 35 év alatti (30%), nőtlen (30%) férfiak (29%) és a  magasabb pozíciójú döntéshozók (29%) azok, akik bevállalnák egy jó állás reményében a más városba költözést.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG