Pintér Sándorhoz a Demokratikus Koalícióban politizáló Vadai Ágnes független képviselő fordult írásbeli választ igénylő kérdéssel. A belügyminiszter a parlamenti honlapon elérhető válaszában azt írta, a jogszabályok értelmében, a kiemelt kockázatokra is tekintettel a Terrorelhárítási Központ állományában a legmagasabb bruttó bér 966 250, a legalacsonyabb 200 000, az átlagos bruttó bér pedig 450 900 forint havonta.
A TEK-esek jövedelmét azonban 200 000 forint cafeteria-juttatás egészíti ki, a képviselő egyik korábbi megkeresése kapcsán ugyanis a tárcavezető tájékoztatott arról is, hogy az irányítása alatt álló költségvetési szerveknél dolgozók az idei évben ekkora összegű választható béren kívüli juttatásban részesülnek.
Egy másik képviselő a honvédelmi minisztertől arról érdeklődött, hogy mennyibe kerül összesen „Schmitt Pál díszőrsége”. Hende Csaba erre adott egymondatos válaszában azt közölte, a Honvéd Palotaőrség fenntartásának hozzávetőleges havi összköltsége mintegy 9,5 millió forint. A palotaőrök január 7-én álltak szolgálatba, akkortól vette át 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység 75 katonája a Belügyminisztériumhoz tartozó Köztársasági Őrezredtől a Sándor-palotában lévő Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését.