Elsősorban a munka jellege és körülményei, az új karrier lehetősége és a munkavégzés személyes jellemzői érdeklik azokat a fiatalokat, akik a McDonald’s-nál keresnek karrierlehetőséget – többek között ez derült ki a vállalat újmicrosite-ján böngésző látogatók kattintásaiból.
A McDonald’sa fizetések terén is igyekszik lépést tartani a munkaerő piaccal: a cég bejelentette, hogy a januári, átlagosan 10 százalékos béremelés után októberben újabb, kétszámjegyű béremelést hajtott végre minden McDonald’s Kft. által üzemeltetett magyarországi éttermében.
Az októberi bérfejlesztés után egy teljes munkaidőben foglalkoztatott új belépő éttermi munkatárskezdő bérként akár havi bruttó 191 ezer forintot is megkereshet, ami két hónap elteltével elérheti a 206 ezer forintot. Átlagosan fél év munkatapasztalattal már megnyílik az oktatói pozíció, ahol 221 ezer forintos fizetést is kaphat a munkatárs.
A béremelésből a diákok sem maradnak ki: az új kollégák nappal akár 900, éjszakai műszakban pedig akár 1170 forintos órabérre számíthatnak, ami a tréning után emelkedhet - közölte a vállalat a Privátbankárral.
Kinyitottak az európai tőzsdék.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




