4p
Egyenlő bér jár a belsős és a kölcsönzött munkavállalóknak – de van néhány kivétel. A kölcsönzöttek tavaly átlagosan havi 163 ezret kerestek, bár többségük betanított vagy segédmunkás volt. De mi miatt kapnak kevesebbet a kölcsönzött munkavállalók, mint a belsős kollégák? Itt vannak a legfontosabb okok.

Egyre vonzóbb munkalehetőséget jelent kölcsönzött munkaerőként elhelyezkedni: tavaly mintegy 104 ezren dolgoztak ilyen feltételek mellett, havi bruttó átlagkeresetük pedig elérte a 163 ezer forintot, ami egy év alatt több mint tíz százalékos emelkedést jelent. A kölcsönvevő cég ráadásul köteles a kölcsönvett munkavállalót azonos mértékben díjazni, mint saját, az előbbivel azonos értékű munkát végző kollégáját.

Melyek a kivételek?

Ez utóbbi szabály alól azonban van néhány kivétel is, ami miatt a kölcsönzött munkavállaló borítékjában a gyakorlatban mégis kevesebb lapulhat hó végén, mint a belsős kollégáéban. A tiltakozás előtt ilyenkor érdemes megvizsgálni, vajon nem az alábbi esetek egyikéről van-e szó - írja a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző.

Az egyenlő bér elvét azonban csak fél év után (a törvény betűje szerint a 184. naptól) kell alkalmazni akkor, ha

- a kölcsönbe adó cég határozatlan idejű munkaszerződést köt a kölcsönbe adott munkatárssal, és vállalja, hogy üresjáratban (vagyis amikor nem kerül sok kölcsönzésre) is díjazásban részesíti a kollégát.

- a kölcsönzött munkavállalót a munkaerőpiactól tartósan távollévőnek minősítették, mivel az ő elhelyezkedésüket az állam különböző beilleszkedési programokkal és kedvezményekkel támogatta.

- a kölcsönzött dolgozó helyi önkormányzat tulajdonában levő gazdasági társaságnál vagy pedig közhasznú szervezetnél végez munkát

„Azt is fontos megvizsgálni, hogy valóban egyenlő értékű munkát végez-e a kölcsönzött és a belsős kolléga – hangsúlyozza Selmeczi Réka, a Trenkwalder munkajogásza.

Eltérés lehet ugyanis az elvégzett munka természetében, mennyiségében, munkakörülményeiben, vagy éppen a munkatársak szakképzettségében vagy felelősségében is. Ha például a kölcsönzött munkatárs betanulási vagy próbaidejét tölti, nem is lenne méltányos ugyanannyit fizetni neki, mint az adott munkakörben már évek óta dolgozó és azt jól ismerő belsős kollégájának. Főként, ha az esetleg több munkavállaló munkájáért is felel, vagy éppen irányít is.

Fontos tudni továbbá azt is, hogy az egyenlő bér elvével nem ütközik, ha a munkabér nem ugyanazokból az elemekből (például eltérő típusú étkezési hozzájárulásokból) áll – a lényeg, hogy az értékük összege megegyezzen.

A hagyományos foglalkoztatás előszobája

Noha a fenti kivételek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kölcsönzött munkaerő átlagbére elmarad a teljes nemzetgazdaság átlagkeresetétől, a tavaly mért 163 ezer forintos átlagbér annak fényében korántsem tűnik alacsonynak, hogy a kölcsönzöttek 50 százaléka betanított, további 13 százaléka pedig segédmunkát végez.

Ez az átlagbér pedig a következő időszakban – főként a relatív munkaerőhiány egyre erősödő hatásának köszönhetően – várhatóan tovább növekszik majd. Ráadásul a kölcsönzöttek mintegy negyedét rövid időn belül a kölcsönvevők saját állományukba veszik át, lehetővé téve további karrier építésének lehetőségét a cégen belül.

Érdemes utálni a jól keresőket? Mekkorák nálunk a jövedelmi egyenlőtlenségek?

Sokaknak felmegy a vérnyomása, ha csúcsfizetésekről, fizetéskülönbségekről van szó, főleg, ha politikusok is képbe jönnek. De tényleg olyan nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon? Nagyobbak-e, mint a környező országokban, vagy az EU többi részén? Valójában nem ez a problémánk. A Privátbankár elemzését itt olvashatja >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG