A kormányhivatal tájékoztatása szerint a bejelentést megelőzően, augusztus 16-án a kormányhivatal már felvette a kapcsolatot a munkáltató képviselőjével, egyeztették a szükséges lépéseket, a munkaügyi központ által nyújtott lehetőségeket. A munkaügyi központ a munkavállalók számára csoportos és személyes tájékoztatással áll majd rendelkezésre, ismertetik az igénybe vehető szolgáltatásokat, támogatásokat.
Helyet keresnek az elbocsátott dolgozóknak
Megkezdődött a hasonló ágazatban működő potenciális munkaadók megkeresése, közöttük már van olyan cég, amely előzetesen jelezte, várhatóan 18-20 fő foglalkoztatását szívesen vállalja - közölte a BFKH.
Szeptember 13-án és október 11-én a kormányhivatal, október 27-én pedig a munkaügyi szervezet külföldi munkavállalást segítő szervezete, az EURES állásbörzét tart a fővárosban, ahol hazai és nemzetközi munkáltatók lesznek jelen, és nagy számban kínálják állásaikat.
A felmondási idő alatt elhelyezkedni nem tudó munkavállalóknak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központja által nyújtott teljes szolgáltatási, támogatási paletta továbbra is rendelkezésre áll majd - írja közleményében a BFKH.
Nem állnak meg 221-nél
Az ISD Dunaferr cégcsoport kommunikációs vezetője korábban elmondta, hogy a mintegy 5 300 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására.
Várkonyi Zsolt szerint a Lőrinci Meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az ötmillió dollárt (1,1 milliárd forintot), s a helyzet javulásának nincsenek jelei. A veszteség objektív oka egyebek között az, hogy az acélpiacon rendkívül alacsonyak a termékárak, elhasználódtak a gyártómű berendezései, továbbá magasak a költségek.