3p
A britek többsége kilépne az Európai Unióból a legújabb közvélemény-kutatás adatai szerint. Pedig már számtalanszor kimutatták, hogy a bevándorlás jót tesz a befogadó országnak.

A WIN/Gallup International globális piac- és közvélemény-kutató csoport több EU-tagállamban elvégzett felmérése alapján – amelynek részleteit a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap ismertette – a megkérdezett britek 51 százaléka voksolna arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az unióból. A kutatásba bevont országok közül Nagy-Britannia az egyetlen, ahol az EU-tagság feladását pártolók abszolút többségben voltak.

Franciaországban és Görögországban 53, Hollandiában 58, Németországban 73, Olaszországban 75 százaléknyian mondták azt, hogy népszavazás esetén hazájuk EU-tagságának fenntartására voksolnának. A kérdést brit szempontból különösen aktuálissá teszi, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt valóban referendumot tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról.

David Cameron brit miniszterelnök tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választások után, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal.

A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

Az EU-bevándorlás mára a brit belpolitika első számú vitatémájává vált, és a többi EU-tagállamból - főleg a közép- és kelet-európai országokból - érkező munkavállalók nagy száma a legfőbb hivatkozási alapja az unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátok közé szorítását szorgalmazó kormányzati megnyilvánulásoknak.

Cameron az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől. A brit kormányfő többször hangoztatta azt a véleményét is, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A bevándorlási szabályok szigorítása a Konzervatív Párt egyes veterán politikusai szerint is elengedhetetlen a brit EU-tagság fenntarthatósága végett.

Sir John Major volt miniszterelnök, aki 1990 és 1997 között állt a brit kormány élén, a BBC televíziónak nemrégiben kijelentette: véleménye szerint csaknem 50 százalék az esélye Nagy-Britannia távozásának az EU-ból, ha Londonnak nem sikerül reformokat elérnie a bevándorlás kérdésében. A tekintélyes konzervatív politikus szerint az EU-bevándorlás megfékezésére van szükség ahhoz, hogy a brit EU-tagság fenntartása mellett szóló érvekről meg lehessen győzni a brit választókat.

Mindez azért is furcsa, mert a legtöbb vizsgálat, kutatás szerint a bevándorlók kifejezetten jót tesznek a fogadó országok gazdaságainak (például USA, Németország). Azokban az országokban viszont, ahol a kivándorlás, a lakosság elöregedése dominál (mint Japán, Magyarország), éppen fordítva, a gazdaság lassulása, recesszió fenyeget. A brit gazdaságról külön is kimutatták, hogy a bevándorlás jót tesz neki. (Nem a segélyért mennek a magyarok Londonba.) (Az orosz bevándorlásról itt írtunk.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG