A rezsiöcsekkentés színe-java. |
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Székely Tamás szerint az iparági alkalmazottak bére az elmúlt öt évben alig 6 százalékkal nőtt, miközben a reálkeresetek átlagosan 7 százalékkal nőttek Magyarországon. Ennek pedig az egyik elsődleges oka a rezsicsökkentés.
A jövő évi bérnövelés, valamint a szakmunkások garantált bérminimum emelése miatt összecsúszhatnak a bérek, ami jelentős feszültségeket okozhat, ez pedig akár a jól képzett – és egyébként is kevés – munkaerő elvándorlásához vezethet, tette hozzá Székely Tamás. A bérkérdés mellett a közműszolgáltatásoknál szükséges beruházások visszaesése jelenti a másik megoldandó problémát, amit a rezsicsökkentés okozott.