2p
Van, akinek 20 százalékkal is nőhet a fizetése júliustól, de átlagosan 11 százalékos lesz a bérfejlesztés. Durva átrendeződés jön viszont az üzletek vezetésében.

Az Index interjút készített Pálinkás Zsolttal, a Tesco hazai vezetőjével. Pálinkás a lapnak elmondta: 11 százalékos béremelés jön júliustól 3,5 milliárd forintból, viszont vezetői szinteken komoly vágások lesznek, háromból csak egy marad.

Pálinkás elmondta: a vasárnapi boltzár visszavonásáról ő is akkor értesült, amikor azt Rogán Antal bejelentette. Elmondta: a boltzár miatti elbocsátások annak idején őket nem érintették, de csak azért, mert folyamatosan munkaerőhiánnyal küzdenek. Ebből kifolyólag a márciusban bejelentett csoportos létszámleépítés során új munkakört keresnek a dolgozóknak. Megszűnik több vezetői munkakör is az 1000 négyzetméternél nagyobb hipermarketekben, egyszerűbb és átláthatóbb rendszert akar a cég a vezetőségben.

Ennyit a sztrájkról?

Azzal kapcsolatban, hogy a Tesco dolgozói béremelést és rendes munkakörülményeket követelnek, a vezető elmondta, átlagosan 11 százalékos bérfejlesztésre készülnek. Mellé bevezetnek egy hűségbónuszt is, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha valaki lehúz hat hónapot, automatikusan 8 százalékos emelést kap utána. Az emelés után egy nyolc órában dolgozó árufeltőltő bére így bruttó 140-160 forint lehet majd.

Sokan fájlalták, hogy a boltzárral együtt a vasárnapi bérpótlék is ment a levesbe, viszont az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az üzletek nem tudnának kigazdálkodni egy 100 százalékos pótlékot, csak úgy, ha a dolgozók más juttatásai látják a kárát. A Tesco mindenképp eleget tesz majd a törvényi előírásoknak, de Pálinkás szerint máshonnan is le lehet faragni a költségeket a megfelelő bérezésért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG