A munkaadók és a közszférában dolgozók szakszervezete, a Verdi kedden jutott megállapodásra arról, hogy 11 hónapon belül két részletben összesen 5,4 százalékkal emelik 2,1 millió közalkalmazott bérét. Miután az infláció Németországban 1,2 százalék, a megállapodás jelentős reálbéremelést jelent a közszférában.
Átgyűrűzhet a versenyszférára
Az egyezség pedig irányadó a magánszektor számára is. Hét németországi iparágban - köztük az építőiparban, amelyben 1,8 millióan dolgoznak és a bankszektorban, amelyben 600 ezren - az idén esedékesek a bértárgyalások. A vegyiparban már megállapodtak arról, hogy a következő 14 hónapban 3,7 százalékkal növelik az ágazat nagyjából félmillió dolgozójának bérét.
A német gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a bérek emelését. A foglalkoztatottság rekordokat dönt, az erős munkaerőpiac és a kibocsátás robusztus növekedése növeli az adóbevételeket.
A nyugdíjra spórolnak a németek
A béremelés éves szinten nagyjából 2,5 milliárd euróval növeli a német közalkalmazottak elkölthető jövedelmét. Ez - és az esetleges béremelések a magánszektorban - érzékelhetően növelhetik a belföldi keresletet, ami jótékonyan hatna az egész német gazdaságban, azon keresztül pedig egész Európában.
Kérdés, mit kezdenek a német fogyasztók a többletjövedelemmel. A megtakarítási ráta Németországban, noha kissé csökkent, még mindig 25 százalékkal meghaladja az euróövezet átlagát - emelte ki az elemző. Ennek egyik oka, hogy az öregedő népesség egyre súlyosabb terhet ró a német nyugdíjrendszerre, emiatt felértékelődött az öregkori öngondoskodás.
Az európai gazdaság egésze profitálhat abból, hogy Németországban fölemelik a közalkalmazottak bérét - írta a Reuters hírügynökség.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Eddig remek napja van a BÉT-nek
15 perce
-
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
36 perce
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött JD Vance
körülbelül 1 órája
-
„Orbán megmentését célzó művelet” – mondja a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatási igazgatója
körülbelül 1 órája
-
Mélypontra zuhant a brit gazdaság az iráni háború miatt
2 órája
-
Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
2 órája
-
Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ezt hozta a nyuszi a nyugdíjasoknak a hipermarketekben
- Végleg eltűnik Hosszú Katinka legrégebbi cége
- Tizennégyszeres árat kért az utastól a taxis, ráfázott a trükközésre
- Figyelmeztette Moszkva a balti államokat, Magyarországról is beszéltek
- Magyar Péter szerint Orbán Viktor egy kitalált konfliktussal fordítaná meg a választást
- Máris drágulnak az élelmiszerek az iráni háború miatt
- Most már tényleg jön a háborús infláció, az IMF is megerősítette
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00 -
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kire szavazna 2026-ban József Attila?
13:20
-
Sior: rajzok haza 79.
11:12
-
Ideiglenes sávlezárás a Deák Ferenc utcában: csapadékvíz-bekötés miatt dolgoznak
10:51
-
Bódis Péter: Orbánék háborús szerepvállalása kérdéseket vet fel, Pajtók Gábor asszisztál
08:18
-
Programdömping a Bródy Sándor Könyvtárban: előadások, családi programok és irodalmi estek várják az egri közönséget
08:00
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Moszkva már a balti államokat fenyegeti, Magyarország is szóba került
2026. április 7. 07:27
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött JD Vance
2026. április 7. 13:59
-
Kína légiközlekedése busásan profitál az orosz szankciókból
2026. április 6. 16:46
-
Így menekítették ki az amerikai pilótákat Iránból
2026. április 7. 07:03
-
Négy embert ölt meg egy iráni rakéta Izraelben, Libanonban egyre több egészségügyi intézményt támad Izrael
2026. április 6. 16:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig. 




