2p
Elöregedett a szakma, alig lehet hivatásos sofőröket találni.

Égető a munkaerőhiány a hivatásos gépkocsivezetőknél, amit tetéz az elöregedési folyamat; 5-10 éven belül a sofőrök fele, több tízezren vonulhatnak nyugdíjba - mondta a Világgazdaságnak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) kommunikációs vezetője.

Az államilag támogatott hivatásos gépjárművezető-képzés révén, az OFA-programban az elmúlt három évben több mint 2500-an szereztek jogosítványt térítésmentesen. Nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel OKJ-s képzésben is lehet szerezni hivatásos jogosítványt teherjárműre vagy autóbuszra.

Árvay Tivadar szerint az OFA-program és az OKJ-s képzés csupán a tűzoltásra elegendő. Az MKFE ezért szorgalmazza, hogy a lehető leghamarabb induljon el a közoktatásban a hivatásos gépkocsivezetők képzése, amelyre középiskolát végzettek jelentkezhetnének.

Jobban keres, aki kamionozik

A nemzetközi fuvarozásban dolgozó kamion- vagy autóbuszsofőr magasabb fizetést visz haza, mint a belföldön munkálkodó kollégája. A kamionsofőrök 600 ezer forintot is megkeresnek havonta a napidíjakkal együtt, ami az MKFE kommunikációs vezetője szerint vásárlóerő-paritás szempontjából annyit ér, mint például egy német hivatásos gépkocsivezető havi bére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG