4p

Ma 90 éves Soros György - A Népszavában megjelent interjúban az EU belső és külső ellenségeiről és a polkorrektségről is beszélt.

Az EU rosszabb helyzetben van még Trump Amerikájánál is

Soros György azt mondta a Népszavában megjelent interjúban a mostani járvány-helyzetről: válság van, amely élete során a legsúlyosabb krízisnek tekinthető a II. világháború óta. Úgy látja, Európa sérülékenyebb helyzetben van, mint az Egyesült Államok - ahol ugyan egy "pökhendi szélhámos", Donald Trump meg tudta nyerni a választást, de az USA-ban a fékek és ellensúlyok rendszerének, valamint a kialakított szabályoknak nagy hagyományuk van. Az Európai Unió  viszont nem kész formáció, és sok ellensége van mind belülről, mind kívülről. 

Belső ellenségek Magyarországtól Olaszországon át a Fukar Ötökig

A belső ellenségeket illetően Lengyelországot és Magyarországot említette, ahol az EU értékeit ellenző erők kerültek hatalomra, de a legjobban Olaszország miatt aggódik, ahol Európa támogatóinak aránya csökken, és az eurózónában való maradás támogatottsága is visszaesett.

Soros György Brüsszelben 2017-ben (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)
Soros György Brüsszelben 2017-ben (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Soros szerint a 750 milliárd eurós újjáépítési alap nagyon pozitív lépés, de az úgynevezett Fukar Ötök (Hollandia, Ausztria, Svédország, Dánia és Finnország) miatt nem lett eléggé hatékony. Soros újra kiállt az örökkötvények mellett - ezek esetében a tőkeösszeget sosem kell visszafizetni, csak az éves kamatot kell törleszteni. Egyszázalékos kamatot feltételezve egy 1000 milliárd eurós kötvény évente 10 milliárd eurós törlesztési terhet jelentene -  az 1000 milliárd eurós forrás azonnal elérhető lenne, de a kamatot idővel kell megfizetni, és minél több idő telik el, annál kisebb lesz a diszkontált jelenlegi értéke. Az EU azonban nem rendelkezik elégséges adóztatási hatáskörrel ahhoz, hogy a kötvény megvásárlóit biztosítsa: képes lesz a kamatokat megfizetni. Ez a Fukar Ötök miatt nem is fog megváltozni.

Már nem Oroszország a legnagyobb külső ellenség

Az EU külső ellenségeinek közös jellemzője, hogy ellenzik a nyílt társadalom eszméjét - mondja Soros György. Egykor Oroszország volt a legnagyobb ellenség, de mostanra Kína jóval nagyobb fenyegetést jelent. Vezető szerepet tölt be ugyanis a mesterséges intelligencia terén, amely az ellenőrzés eszközeit hozza létre. Ezért jelent a koronavírus is veszélyt a nyílt társadalmara Soros szerint: a megfigyelésre előállított mesterséges intelligencia-eszközök valóban hasznosak a vírus megfékezésében, ezér még a nyílt társadalmakban is elfogadhatóbbá váltak.

Soros nem szereti a politikai korrektséget

Soros a Black Lives Matter mozgalmak kapcsán elmondta: túlzásnak tartja a mostani folyamatokat; az egyetemeken is a politikai korrektség kérdése túlzott szerepet kap.

"A nyílt társadalmak támogatójaként a politikai korrektséget politikailag inkorrektnek tartom. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a különböző nézetek pluralitása lényeges eleme a nyílt társadalmaknak"

- mondta Soros György a Népszavának. Ebben egyébként érdekes mód egyetértenek Orbán Viktorral: a magyar miniszterelnök már 2016-ban arról beszélt, hogy "a PC a szellemi elnyomás legelnyomóbb eszköze".

Ki az a Soros György?

Multimilliárdos, aki lehetőségeihez képest szerényen él. Pengeeszű spekuláns. Örökös vitatkozó, aki mindenkinek ellentmond. Különc. Sztárbefektető. Ellentmondásos, megosztó ember. Világmegváltó küldetéstudattal bíró filantróp. Félelmetes tőzsdecápa -  a többi közt ezekkel a jelzőkkel illette nemrég egy átfogó portré a most 90 éves magyar származású milliárdost - itt olvashatja összefoglalónkat >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG