A Közúti Közlekedési Szakszervezetek és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége március 20-án Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál demonstrál. A szakszervezetek utcai demonstrációval akarják kikényszeríteni a munkaadókból a szükséges korrekciót.
A szakszervezetek tiltakoznak az ellen is, hogy több társaságnál letiltották a kollektív szerződésben, és egyéb megállapodásokban, utasításokban szabályozott, a munkavállalók jövedelmét befolyásoló béren kívüli, cafetéria, valamint más juttatások kifizetését.
Az érdekvédők elfogadhatatlannak tartják, hogy - mint fogalmaztak - kormányzati vezetők beavatkoznak a helyi kollektív szerződésekben foglaltak teljesítésébe, veszélyeztetve ezzel a munkabékét, a munkavállalók és családjaik megélhetését.