1p
KKV
Az eddigi negyedéves átlag nagyjából 2000 eljárás volt, idén csak 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt az adóhatóság, a lendület karácsony óta tart
Az eddigi negyedéves átlag nagyjából 2000 eljárás volt, idén csak 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt az adóhatóság, a lendület karácsony óta tart - írja a Napi Gazdaság.

Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

Az év utolsó hetében és az új év első napjaiban egyébként összesen háromszáz felfüggesztő határozatot hozott a hatóság, a legtöbbet karácsony előtt, 23-án, emellett az adószámok törlését tartalmazó határozatok száma megközelítette a kétszázat.

Nem igaz, hogy a kicsik húzzák az ország szekerét
A lap megjegyzi, hogy 2006 második fele óta az APEH általában negyedévente kétezer-kétezerötszáz ilyen határozatot hoz az általa el nem érhető, fiktívnek látszó cégekkel szemben.

Adóemeléssel csökkenti az szja-t a kormány
Jó hír a külföldön dolgoztató cégeknek
Megjutalmazták az adóellenőröket és a vámosokat 
Csak kérni lehet a céges adómegállapítást
Fizetjük az adót, mint a kisangyal

MTI, Privátbankár, Napi Gazdaság

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG