A Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján a kormány egyetértését fejezi ki a két kormány között a Budapestet elkerülő vasútvonalról szóló megállapodás létrehozásával.
Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős államtitkár február 27-én a kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett "V0-s" tehervasúti körgyűrű megépítéséről.
Az államtitkár elmondta: a beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg. A kizárólag vasúti teherszállításra szánt útvonal Tatabánya és Cegléd között épül, így a vasúti teherszállítmányok a jelenlegi 4-5 nap helyett egy nap alatt szelhetik majd át az országot - tette hozzá.
Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott: a kormány még vizsgálja, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött, legalább 1 milliárd eurós fejlesztési együttműködés forrásainak felhasználásával építik-e meg a beruházást, vagy előnyösebb lenne uniós forrásokból finanszírozni az építkezést.
Hozzátette: amennyiben a kínai forrás segítségével készül el a beruházás, úgy 2014 tavaszán elkezdődhet a kivitelezés, tehát addigra el kell végezni a költségbecslést, a tervezést és engedélyezést, és 2017-re elkészülhet az útvonal.
Az államtitkár elmondta: az új tehervasúti útvonal a Budapestet Győrrel és Béccsel összekötő 1-es vasúti főútvonalról Tatabánya-Szárligetnél ágazik majd le és Vértesboglár-Vértesacsa-Ercsi-Kiskunlacháza-Bugyi-Dabas útvonalon éri majd el a Budapestet Cegléddel és Nyíregyházával összekötő 100-as útvonalat. Az útvonalat "autópálya-szerűen" építik majd meg, így többek között Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, Kecskemét és Szeged felé is lesz leágazás - tette hozzá.
Szijjártó Péter szerint a beruházás a magyarországi építőipar számára óriási lökést adhat, de a komáromi, tatabányai és szolnoki rendező-pályaudvarok megnövekedett forgalma is új munkahelyeket teremt.
Emlékeztetett: Magyarországon 1948 óta nem volt zöldmezős közforgalmú vasútépítés.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A nemzeti fejlesztési minisztert hatalmazta fel a kormányfő a tárgyalásra a magyar és a kínai kormány között a magyarországi V0 jelzésű, Szárliget és Ceglédbercel között létesítendő, Budapestet elkerülő vasútvonal létrehozásáról szóló megállapodásról.
A rovat támogatója:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Roham indult az állampapírokért
35 perce
-
A hideg idő a részvényesek arcára fagyasztotta a mosolyt
körülbelül 1 órája
-
Kesztyűt vágott Oroszország a NATO arcába – de Ukrajnának nagyon jó hír is lehet a lengyelországi dróneső
körülbelül 1 órája
-
Fehéroroszországból üzent Szijjártó Péter a lengyelországi drónberepüléssel kapcsolatban
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor nem kertelt, amikor a „Tisza-adóról” szóló nemzeti konzultációs kérdésről faggatták
2 órája
-
Szavazzon! Oroszország tényleg szándékosan tört be a lengyel légtérbe?
2 órája
-
Vajon mi történhet a benzinkutakon?
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kiderült, minimum mennyi orosz drón repült be Lengyelországba
- Terrortámadást füleltek le Kárpátalján
- Egy napon belül háromszor is odasóztak az ukránok: gázvezetékeket ért találat
- Elképesztő, mit indított el a kormány döntése
- Ezt a meglepetést fogja bejelenteni Szijjártó Péter
- Lengyelország ezért zárja le a fehérorosz határát
- A kormány megújította Mesterséges Intelligencia Stratégiáját
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő 2025. szeptember 9. 06:58
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Állampapír / Kötvény
Roham indult az állampapírokért
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
35 perce
Nemzetközi
Fehéroroszországból üzent Szijjártó Péter a lengyelországi drónberepüléssel kapcsolatban
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Nem eszik olyan forrón a kását, korlátok a kínai autók előtt
12:22
-
Javuló számokat mutat a magyar gazdaság pedig még mindig van háború
11:58
-
Ingyenes nyelvtanulás öt nyelven, a mesterséges intelligencia is segít
11:34
-
Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót
11:14
-
Ingyenes képzést és 830 ezer forintos bért ígérnek
10:58
Turizmus Online cikkei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Egy amerikai rakéta, 11 halott, bizonyíték nélkül – már megint mit művelnek Trumpék?
2025. szeptember 10. 05:41
-
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. szeptember 10. 07:12
-
Reszketnek az olaszok, dominó dőlhet Franciaországban
2025. szeptember 9. 16:49
-
Fehéroroszországból üzent Szijjártó Péter a lengyelországi drónberepüléssel kapcsolatban
2025. szeptember 10. 11:09
-
Nagy változás jön a magánegészségügyi intézményekben
2025. szeptember 10. 07:37
