A Magyar Közlöny szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. részére előírt hatósági és egyéb kötelezettségek végrehajtásának finanszírozására 1,5 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a költségvetésből a kormány.
A határozat az összegre vonatkozó elszámolási kötelezettség mellett a fel nem használt részre visszatérítési kötelezettséget ír elő. Az átcsoportosításért a nemzetgazdasági miniszter, az elszámolásért és a visszafizetési kötelezettségért a nemzeti fejlesztési miniszter felelős. Ez utóbbi határideje 2014. június 30. a határozat szerint.
Az átcsoportosítást a központi költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések terhére, a visszafizetést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet Magyar Bányászati és Földtani Hivatal cím javára kell teljesíteni.
A kormányrendelet emellett felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával gondoskodjon arról, hogy a Mal Zrt. részére előírt hatósági és egyéb kötelezettségek végrehajtásából eredő feladatok további támogatásához legfeljebb 2,7 milliárd forint az idei év második féléve során rendelkezésre álljon, az erre vonatkozó határidő 2013. július utolsó napja.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





