Az államtitkár szerint mintegy negyven megállapodás megkötését tervezi a kormány a következő hetekben-hónapokban, havonta négy-öt, maximum hat megállapodást írhatnak majd alá. Szijjártó elmondta: a megállapodásokkal azt szeretnék elérni, hogy ezek az alapvetően külföldi tulajdonú és alapvetően exportra termelő cégek, "még jobban, még biztosabban, még kiszámíthatóbban érezzék itt magukat Magyarországon", és hogy az itt megtermelt nyereségük minél nagyobb részét újra itt fektessék be. Ezek a cégek a magyar gazdaság húzó, nagy vállalatai, amelyek között a német érdekeltségűeknek nagy jelentősége van - fogalmazott.
Szijjártó Péter szerint például a Knorr-Bremse-vel a ThyssenKruppal, a Bombardier-vel, a Nokia Siemensszel és az Opellel is tárgyalnak ilyen megállapodás megkötéséről. Az együttműködések tartalmáról azt mondta: szeretnék, ha ezek a nagyvállalatok alapvetően magyar beszállítói körrel rendelkeznének, ezért a megállapodásokban kitérnek majd a magyarországi beszállítók felkutatására, termékeik és a szolgáltatásaik bevizsgálására és a minőségi feltételek biztosítására. Számítanak arra is - mondta -, hogy ez a nagyvállalati kör fokozottan bekapcsolódik a közép- és felsőfokú oktatásba, a duális képzésbe, valamint a regionális fejlesztésbe.
Az államtitkár a Gazdasági Rádiónak elmondta, hogy a megállapodások továbbá arra is vonatkoznak majd, hogy a kormány milyen módon ösztönzi a kutatás-fejlesztési tevékenység létrehozását és bővítését, illetve a rendelkezésre álló innovációs kapacitások igénybe vételét Magyarországon. Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy van-e kilátásban új nagyobb, külföldi beruházás, azt mondta: folyamatosan tárgyalnak a Magyarországon jelen lévő cégekkel és olyanokkal is, amelyek még nincsenek Magyarországon, de ezekről a konzultációkról részleteket nem akart közölni. Ugyanakkor azt elmondta, hogy az Egyesült Államokban tett közelmúltbeli látogatásakor több amerikai vállalat, így a Citigroup, a Delphi, az Oracle, és GE vezetőivel is tárgyalt, és a magyarországi üzleti környezetről alkotott véleményüket figyelembe véve biztosnak tartja, hogy ha bővítési döntéseket hoznak, akkor Magyarország ott lesz a listájuk élén.
Stratégiai megállapodásokat köt a kormány a közeljövőben a Magyarországon jelen lévő külföldi tulajdonú nagyvállalatokkal annak érdekében, hogy ezek a cégek nyereségük minél nagyobb részét újra hazánkban fektessék be - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Gazdasági Rádióban.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Jó lapokat osztottak Magyar Péternek Brüsszelben? Ez Viszont Privát
3 órája
-
Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
4 órája
-
Gin a pálinkafőzdéből? Irány a világelit
5 órája
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
5 órája
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
6 órája
-
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
6 órája
-
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
7 órája
Mfor.hu Top24
- Komoly profittal térhettek haza – zöldbe borult New York
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
- Máris elérték Trumpnál: kivezeti a nyalánkságot a vámok közül
- Kapitány István: újra jön a szülész választás
- Budapesti lakosok, banki ügyfelek – mutatjuk a május eleji változásokat!
- A ’90-es rendszerváltás óta nem látott fejleményt hoz itt is Magyar Péter miniszterelnöksége?
- Hirtelen esnek az olajárak – ez áll a háttérben
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
2026. május 1. 15:12
Erre már érdemes felfigyelni. 

