A Magyarországon gyárat működtető dél-koreai társaság "agresszív stratégiát" követ, és mindenekelőtt az európai piacvezetőnek, a német Continentalnak támaszt versenyt - írta a német lap.
Az autógyártó cégek általában több beszállítótól rendelnek abroncsokat, és azzal, hogy a Hankookot is bekapcsolják a láncba, árcsökkenést érhetnek el. A Hankook a bevétel alapján jelenleg globálisan a hetedik, Európában pedig a hatodik számú gumiabroncsgyártó. A társaság az első öt közé kíván bekerülni.
Ehhez az ismertség növelésére és arculatváltásra van szükség, az olcsó abroncsokat gyártó távol-keleti cég szerepköréből a prémium kategóriás márkákkal együttműködő vállalat képét kell kialakítani. A Hankook ezért nem csupán rangos autógyártókkal igyekszik kapcsolatot építeni, hanem szponzori tevékenységét is erősíti - írta a Handelsblatt.
A társaság a Bundesligában - a német labdarúgó-bajnokság első osztályában - a bajnok Borussia Dortmundot támogatja, és hamarosan az UEFA szponzoraként is megjelenik. A szerződést a labdarúgó Európa-bajnokság után jelentik be, a cég várhatóan a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát támogatja majd - írta a Handelsblatt.
A Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be Magyarországon. Rácalmási üzemében 2007-ben indult a termelés. A kétezer főt foglalkoztató gyár kapacitása évi 12 millió darab gumiabroncs.
A BMW és a Volkswagen után a Daimlernek is szállít gumiabroncsokat a Hankook, és hamarosan szponzori szerződést köt az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) - írta hétfőn a Handelsblatt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Összejött a kétéves csúcs a forintnak
11 perce
-
Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
körülbelül 1 órája
-
Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
2 órája
-
Már az asztalon van a 20. uniós szankciócsomag Oroszországgal szemben
2 órája
-
Látványos repülőrajtot vett a budapesti panelek árszintje
3 órája
-
Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
3 órája
-
Áramszünettel küzd több ukrán megye, nagyvárosokat is érint a kimaradás
4 órája
Mfor.hu Top24
- Végre egy jó hír a MÁV-tól, ráadásul 30 éve nem volt ilyen
- A háború kitörése óta a legmagasabb rangú katonai vezetőt lőtték meg Moszkvában
- Hivatalosan is újabb gyatra évet zárt a magyar ipar
- Von der Leyen bejelentette a 20. szankciós csomagot Oroszországgal szemben
- Trump helyett Rubio látogatásával érheti be a magyar kormány, de már februárban
- 50 százalékkal ér többet egy erzsébeti panel, mint egy éve
- Irán elhagyására szólította fel az Egyesült Államok az állampolgárait
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Összejött a kétéves csúcs a forintnak
Már csak 377-378 forint egy euró.
11 perce
Részvény / Deviza / Áru
Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
A Mol korrigált, de így is visszaesett.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak
17:01
-
Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek
14:39
-
Elmondhatja a véleményét a bankokról, és még pénzt is nyerhet
14:04
-
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár
13:11
-
Kicsit hátrébb léptek az élelmiszerárak
12:56
Turizmus Online cikkei
-
Robotkutyák felügyelik a rendet Bécsben
15:57
-
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
09:46
-
Srí Lanka egyre népszerűbb a turisták körében
09:20
-
Súlyhatár, szabályok és extra felár – ilyen a kutyabarátság egyes itthoni szállás- és pihenőhelyeken
09:19
-
Síbiztosítás: ennyit fizetnek a külföldre indulók
08:47
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
2026. február 6. 07:25
-
Irán akár a fődíjat is megütheti, ha kitör a háború Amerikával
2026. február 6. 14:14
-
Bod Péter Ákos: elég lesz a devizatartalék a rázós 2026-ban?
2026. február 6. 05:46
-
Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
2026. február 6. 10:53
-
Magyarország menedéket adott, Varsó elítélte, most európai elfogatóparancs jöhet a lengyel ex-miniszter ellen
2026. február 6. 09:13

