Budapestről Bécsbe költözik az év végén a német Lufthansa légitársaság közép-európai regionális központja - jelentette be Ofer Kisch, a Deutsche Lufthansa AG közép-európai regionális vezetője háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Lesznek, akik maradnak
Hozzátette: a vállalat ettől a lépéstől azt várja, hogy hatékonyabban tudja koordinálni régiós értékesítési tevékenységét a Lufthansa és az Austrian Airlines (AUA) között. A budapesti központból a régió 14 országának értékesítési tevékenységét koordinálta eddig a vállalat, a döntés 6 alkalmazottat érint, akik január elsejétől már a bécsi Schwechat reptéren dolgoznak majd.
A magyar piacért felelős 12 fős értékesítési csapat munkatársai Budapesten maradnak, vezetőjük Antal Gábor lesz - mondta Ofer Kisch. Szólt arról is, hogy a döntéssel racionalizálják az eddigi "egészségtelen" cégstruktúrát, sok párhuzamos feladatot tudnak megszüntetni, a Lufthansa-csoport világszerte ezt teszi.
Nagy ugrásra készülnek
Martin Riecken, a cég európai kommunikációs igazgatója közölte, hogy a társaság történetének legnagyobb megrendelését adta le új repülőgépekre. A Lufthansa 34 Boeing-777-9X és 25 Airbus A350-900 típusú, tengerentúli utakra való, széles törzsű gépet vesz, az új gépek 2016 és 2025 között állnak üzembe. A megrendelés értéke 14 milliárd euró, a vállalat más típusú repülőgépekre leadott megrendelésének összértéke ezzel együtt 36 milliárd eurót tesz ki - mondta. Az új interkontinentális flottától azt várják, hogy az üzemanyag-fogyasztás 25 százalékkal, a zajkibocsátás 30 százalékkal, míg az utaskilométerre vetített egységár 20 százalékkal csökken. Ezzel párhuzamosan nő az utasok komfortja és a megrendelés közvetlenül 13 ezer, közvetve 20 ezer új munkahelyet teremt - hangsúlyozta Martin Riecken.
Antal Gábor, a Deutsche Lufthansa AG magyarországi country managere arról beszélt, hogy az év első kilenc hónapjában közel 2 százalékkal nőtt a Lufthansa magyarországi jegyértékesítése, míg a teljes csoport forgalma 4,3 százalékos növekedést ért el. Jelenleg heti 86 járatot üzemeltet a Lufthansa Budapestre, a teljes csoport az AUA-val és a Swiss-szel együtt 128 járattal közlekedik. A német cég továbbra is piacvezető tudott maradni a klasszikus légitársaságok között a magyar piacon, a Lufthansa részesedése meghaladja a 30 százalékot - tette hozzá. A vállalat piacvezetővé vált az elmúlt 12 hónapban a Magyarország és Észak-Amerika közötti útvonalakon.
A Lufthansa légitársaság 1967-óta üzemeltet Magyarországra járatokat, a légiközlekedést végző cég mellett a repülőgép-karbantartással foglalkozó Lufthansa Technik, és az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Lufthansa Systems képviseli a cégcsoportot Budapesten. A 2013-as téli menetrendben 81 ország 211 repterére indít járatokat a Lufthansa.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
9 órája
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
9 órája
-
Megfázott a forint, nem bírt el az euróval
9 órája
-
Kilőtt az OTP, fordulatot hozott a hétfői kereskedés
10 órája
-
Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
10 órája
-
Trump bevinne egy gyomrost a bankoknak, ez rontotta el az amerikai nyitást
11 órája
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
11 órája
- Fideszesek mattolták meg Lázár János grandiózus terveit
- Magyar Péter diadalmaskodott a bíróságon, jön a helyreigazítás?
- Azonnal reagáltak Nagy Mártonék: hiába ült fel a nagy beteg, a magyar ipar ebből nem sokat érez
- Jön az ónos eső, rendkívüli intézkedést jelentett be az operatív törzs
- Hajdú Péter nem meri felvenni milliós rolexét...vagy mégis?
- Kiderült, miért nyomoznak Kósa Lajos rokonának cégénél
- Hasznos dokumentumot tett közzé a NAV – ezt ne felejtse el!
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Percek alatt csináltak ócskavasat az orosz és kínai fegyverekből az amerikaiak Venezuelában 2026. január 6. 05:49
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el.
Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Évkezdés a Bródyban – újra indulnak az állandó programok, különleges centenáriumi megemlékezéssel
15:54
-
Ideiglenes lezárás a Vörösmarty utcában
15:12
-
Lázár János: kampányüzemmódra vált, a minisztériumi ügyeket a helyettese viszi tovább de január végén jön az új KRESZ!
13:38
-
Autóknak segítettek, leszakadt faágat távolítottak el, pincetűznél oltottak a tűzoltók
10:19
-
Évek óta nem produkált olyan rossz számokat az ipar, mint novemberben
09:58
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot
2026. január 12. 10:02
-
Visszavágott! Harcias üzenet Kuba elnökétől Trumpnak
2026. január 12. 06:28
-
Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
2026. január 12. 10:28
-
Ha ezt Trump megcsinálja, összeomlik a NATO?
2026. január 12. 16:28
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46

