1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Aki olykor-olykor kiereszti a gőzt a főnöke előtt, nem csak a saját egészségével, hanem az egész vállalattal jót tesz
Aki olykor-olykor kiereszti a gőzt a főnöke előtt, nem csak a saját egészségével, hanem az egész vállalattal jót tesz.

Egy brit kutatás szerint ugyanis stresszoldó hatása van, sőt betegségek kialakulását is megakadályozhatja, ha az alkalmazottak gyakorta megmondják véleményüket a felettesüknek.

A visszajelzések a menedzserek hasznára is válhatnak, azok alapján ugyanis javíthatnak a vállalat vezetési gyakorlatán - derült ki a Brit Pszichológiai Társaság Brightonban rendezett konferenciáján bemutatott tanulmányból, amelyet a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) ismertetett.

A kutatók 150 menedzsert vizsgáltak. Az egyik csoport tagjai rendszeres visszajelzéseket kaptak vezetői képességeikről a mintegy 500 alkalmazott részéről, a másik csoporthoz tartozók nem.

Azok a főnökök, akiket szembesítettek munkájukkal, hajlamosnak mutatkoztak többet tenni az irányítás színvonalának növelésére - szűrték le a kutatók. Ezen kívül az alkalmazottaknak is jót tett, hogy elmondhatták kritikai észrevételeiket.

A kutatást vezető Emma Donaldson-Feilder a konferencián hangsúlyozta, hogy a stressz következményei a legkülönbözőbb formákban megnyilvánulhatnak: vannak pszichés (depresszió, szorongások) és testi tünetei (magas vérnyomás). A stressz miatt az alkalmazottak gyakran kerülik is munkahelyüket, ami aztán további nyomást gyakorol a bent maradottakra.

A kutatók ezért azt tanácsolják, hogy a vezetők rendszeresen igényeljék az alkalmazottak visszajelzéseit. Jelenleg egy olyan űrlap megalkotásán dolgoznak, amelyeken a beosztottak értékelhetik majd főnökeiket, sőt útmutatót is kifejlesztenek a menedzserek számára. Az anyag rövidesen rendelkezésre fog állni az interneten.

Az utcán is adnak majd oltást?
Járvány: februárra biztonságban érezhetjük magunkat
Jönnek a 100 éves, aktív nyugdíjasok!
Egészségvédelemmel a gazdasági fellendülésért!
Sikerült kitenni a potyautasokat a kórházakból
Egy alattomos betegség, ami a tiniket támadja

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG