2p
KKV
Ukrajna múlt hét óra 38 százalékkal, napi 3,7 millió köbméterre növelte gázimportját Magyarországon keresztül - közölte hétfőn az Uktransgaz ukrán gázforgalmazó.

Ukrajnába 41 millió köbméter földgáz érkezett, amióta január 10-én Magyarországon át újraindult a gázszállítás. Ukrajna az év eleje óta összesen 768 millió köbméter földgázt importált Nyugat-Európából, ennek döntő része Szlovákián keresztül jutott el. Ukrajna Lengyelországon át is importál Nyugat-Európa felől, de ez a vezeték az év eleje óta nem működik, mert az ukránok nem kötöttek le kapacitást.

Fele az oroszoktól jött

Ukrajna évi gázszükséglete 40-45 milliárd köbméter, aminek csaknem a felét Oroszországból szerezte be korábban. A Gazprom tavaly júniusban teljesen leállította a gázexportot Ukrajnának. A további szállítások feltételéül azt szabta, hogy a jövőben csak annyi földgázt juttat a szomszédos országnak, amennyit az előre kifizet. December 9-én újraindult az orosz földgázszállítás Ukrajnának, miután Kijev 378 millió dollárt utalt át az orosz cégnek, amely ezért cserébe 1 milliárd köbméter földgázt exportál.

Új vezeték épül

Egy hete hétfőn egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építéséről írt alá megállapodást a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó. Az új vezeték nem orosz földgázt továbbít majd Nyugat-Európa felől, hanem a litván Klaipedában, valamint Lengyelországban már meglévő cseppfolyósított földgáz (LNG) terminálokhoz csatlakozik. Ukrajna ezen kívül bejutást kap a német gázpiacra.

A létrehozandó gázvezeték révén Ukrajna évi csaknem 10 milliárd köbméter plusz földgázhoz juthat. A jelenlegi, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték kapacitása nem több évi 1,5 milliárd köbméternél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG