1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Cordia USA néven, 15 millió dollár induló tőkével amerikai céget alapított a Futureal csoport azzal a céllal, hogy 4-5 városban 500 családi házat vásárol, és felújítás után bérbe adja őket - jelentette be Futó Gábor, a csoport társtulajdonosa.

Az amerikai lakásárak annyira leestek, hogy a bérleti díjakból 15 százalékos hozamot lehet elérni, és öt év múlva eladva a lakásokat, akár a befektetés duplája lehet az ár - tette hozzá Futó Gábor.

Befektetésünket mind makro mind mikro szinten komoly elemző munka előzte meg, de az igazi munka csak most kezdődik, hiszen egyesével vásároljuk meg, újítjuk fel és adjuk bérbe a házakat - mondta Futó Gábor.


A vásárlásokat még ebben a hónapban megkezdik Georgia és Michigan államban. Ahhoz, hogy 500 lakást megvásároljanak, mintegy 10 ezret kell megtekinteni, és 2.500-ra árajánlatot adni. Ezek bankok által elárverezett - voltaképpen visszavett - lakások, amelyeket csak készpénzért lehet megvásárolni.

Miért bérelnek lakást az amerikaiak?


Jelenleg az amerikai 30 éves jelzáloghitel kamata 3,6 százalék, amely csak 1 százalékponttal haladja meg az ugyanilyen futamidejű államkötvény kamatát. Így olcsóbb lenne lakást vásárolniuk a családoknak, mint bérbe venni, de a banki előélete miatt széles réteg nem hitelképes.


A Futureal adatai szerint jelenleg 50 millió jelzáloghiteles lakás található az USA-ban, és ezek 11 százaléka problémás. A visszavett lakások aránya azonban még csak 1 százalék - ezeket árverezik a bankok -, míg 5 százalékukat most veszi vissza a bank. Miután a két legnagyobb jelzálogbank állami tulajdonba került, a visszavett lakások gyakorlatilag állami tulajdonban vannak. A lakásépítés Amerikában is stagnál, ez, illetve a hitelezhető ügyfelek hiánya hajtja fel a bérleti díjakat.

Futó Gábor szerint minden idők egyik legnagyobb kredit és ingatlan buborékának kipukkanása jelenleg is mély válságban tartja a fejlett világot. Míg Európa és annak bankrendszere a tagadás és halogatás taktikáját választotta és ezért ott megfagyott az ingatlanpiac, addig Amerikában szembe mernek nézni a valósággal. Ez hatalmas áresést generált a lakáspiacon, melyet mi komoly, vissza nem térő befektetési lehetőségként értékelünk.

Corvin sétány


Elképzelhetőnek tartják, hogy az üzlet felfutása után társakat vonnak be a cégbe. A mostani befektetés része a Futureal 100 millió eurós partnerségi programjának. A csoport eddig 600 millió euró értékben adott át ingatlan-beruházásokat, a legnagyobb, még mindig tartó fejlesztése a budapesti Corvin sétány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG