Bakonyi Zoltán ezt arra reagálva közölte, hogy a kormány szeptemberben stratégiailag kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította a Mal Zrt.-t, a Magyar Közlönyben legutóbb megjelent rendeletével pedig a cég kiemelt szerepét megerősítő szabályokról intézkedett.
A Mal a korábbi kormánydöntés óta, az elmúlt négy hónapban is folyamatosan termelt. Két feltárósor jó hatékonysággal maximális kapacitáson működik, a piacok a reorganizációs terv végrehajtásához rendelkezésre állnak - mondta.
A kormány most azt rendelte el, hogy a csődtörvény további három paragrafusát is alkalmazni kell a Malra. Ezek azt rögzítik, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet, vagy az általa működtetett létesítmények nemzetbiztonsági védelem alá esnek, továbbá, hogy a társaság honvédelmi, rendvédelmi, haditechnikai, energiaellátási szempontból nemzetközi vagy országos jelentőségű, illetve a lakosság közműszolgáltatással való ellátása szempontjából stratégiailag kiemelt közszolgáltatást lát el.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Klímaváltozás: döbbenetes, mit produkálnak az ausztrál trópusi esőerdők
8 órája
-
A nagy rablás utána biztonságosabb helyre vitték a Louvre ékszereit
8 órája
-
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
9 órája
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
10 órája
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
11 órája
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
12 órája
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
13 órája
- Hét új városba lehet elrepülni Budapestről
- Elszabadultak az indulatok a terézvárosi éjszakai óvoda miatt
- Donald Trump mozgósította a katonáit, új háborúra készülnek?
- Orosz rakéták záporoztak Kijevre
- Szokatlan időpontban – vasárnap óraátállítás
- Kiderült, ki vette meg a Belügyminisztériumot
- Az amerikai szankciók akár 700 forintig is repíthetik a magyar benzinárat
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés 2025. október 20. 14:22
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
Helikopterről próbálták megfékezni a lángokat.
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
2025. október 25. 14:12
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
2025. október 25. 12:18
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
2025. október 25. 13:12
-
„A bábuska kijött a pult mellől és végigmért” – Moszkva testközelből
2025. október 25. 06:01
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
2025. október 25. 15:11

