1p
KKV
A szaktárcával, a helyi önkormányzattal és az adóhatósággal kezdenek tárgyalásokat a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. beszállítói az adókötelezettségeinek teljesítéséről, esetleges csökkentéséről, vagy átütemezéséről.

Az egyeztetést az Ipartestületek Országos Szövetsége kezdeményezte, és mintegy harminc vállalkozás vett részt a megbeszélésen. Arról egyeztetnének a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, hogy miként lehetne megmenteni a mintegy 200 beszállítónál lévő több ezer munkahelyet.

Németh László a szövetség elnöke hozzátette: az ajkai vállalkozások tárgyalásokat kezdeményeznek a helyi önkormányzattal az adófizetési kötelezettségeikről, hiszen hamarosan iparűzési adót, építményadót is fizetni kell, a MAL beszállítóinak nagy része viszont elérte teljesítőképessége határát.

A beszállítók megkeresik az adóhatóságot is, hogy van-e lehetőség az érintett vállalkozásnak a ki nem fizetett Mal-számlák elszámolására, illetve, hogy milyen módon ütemezhetők át az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került beszállítók adókötelezettségei. Németh László tájékoztatása szerint a következő tárgyalásra - amelyre még több vállalkozás jelezte részvételét - meghívják a minisztérium, az adóhatóság, az önkormányzat képviselőit és a felszámolóbiztost is.

Vagyonfelügyelő irányítja a Mal-t

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február végén jelentette be, hogy a Mal Zrt. irányítását vagyonfelügyelő, az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át. A tárca tájékoztatása szerint azért, mert a Mal egyik beszállítója kezdeményezte a társaság felszámolását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG