1p
KKV
Külső és elsősorban világgazdasági okokkal magyarázzák, hogy miért nem építik meg az ukránok a fényeslitkei ipari-logisztikai parkba tervezett acélhengerművet.

Az ukrán Vorskla Steel eredetileg egy ötmillió tonna éves kapacitású meleghengermű-gyárat szeretett volna felépíteni. Az ukrán cég magyar képviselője elmondta: az anyacég által készített hatástanulmány eredetileg úgy számolt, hogy az üzembe helyezés után három évvel már profitot hozna a vállalkozás, ami úgy kétszázmillió euró tiszta nyereséget jelentene. Ezt a profitot azonban nem látja a jelenlegi gazdasági környezetben biztosítottnak az ukrán tulajdonos.

A szaktárca közleményében az olvasható, hogy a Vorskla Steel pénzügyi okokra hivatkozva, a gazdasági válság negatív hatásainak következtében állt el az acélhengermű magyarországi beruházási tervétől, ám a megvalósítás későbbi lehetőségét nem veti el. Hozzátették: a minisztérium fenntartja a kapcsolatot az ukránokkal, hogy a beruházás a befektető pénzügyi problémáinak megoldása után megvalósulhasson.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG