Ahogy a Privátbankár megírta, támogatást 11, nehéz helyzetben lévő ágazatban igényelhettek a cégek. A támogatás összegét fél évre visszamenőleg egy összegben kapták meg.
Az idei első félévre igényelhető támogatást május 31-ig összesen 3909 vállalkozás kérte - tudta meg a Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Szám szerint a legtöbb, 346 kérelem Bács-Kiskun megyéből érkezett.
Összesen 58 ezer 800 dolgozó béremeléséhez igényeltek mintegy 2 milliárd 38 millió forintot a rendelkezésre álló 10 milliárdos keretből.
A támogatásról szóló, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán belüli alkudozások során egyébként a munkáltatók arra hivatkozva kérték a kompenzációt, hogy a statisztikák szerint több mint 600 ezer minimálbéres dolgozót foglalkoztatnak jelenleg Magyarországon, ezért a leginkább élőmunkaerő-igényes 11 ágazatban a gazdasági válság miatt túlságosan is nagy terhet jelent az emelés mértéke - olvasható a gazdasági napilapban.
Egyelőre még nem tudjuk, hogy mi okozta a vártnál kisebb támogatásigénylést, de az biztos, hogy a de minimis korlát hatását nem lehetett objektíven megbecsülni - mondta a Napi Gazdaságnak Zs. Szőke Zsolt, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
9 órája
-
A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
10 órája
-
Megvan, miért járt Moszkvában a CIA főnöke
10 órája
-
Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
11 órája
-
Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
12 órája
-
Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
13 órája
-
Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
13 órája
- Borkai Zsolt jachtos haverja gyorsan eltünteti két kaszinós cégét is
- Lejtmenetben a forint, a dollár már 317-nél jár
- Nem enged a forint – és ez most nem jó jel
- Megjöttek a részletek, így fest a Tisza-kormány első GDP-bizonyítványa
- Fájdalom, de a benzin átlagára maga alá gyűrte az újabb kerek árat
- Három területen is kiugróan sokat költ Magyarország
- Novák Katalin új céget alapított
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír 2026. augusztus 27. 11:48
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Lejtmenettel zárta a napot a forint.
Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
A Magyar Telekom viszont emelkedett.
Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
A Nasdaq gyengült a leginkább.
-
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00
További hírek >
-
Egyre több 40–50-es vállal szezonmunkát – ennyit lehetett keresni idén nyáron
16:53
-
Nyitott pult, zárt higiéniai rendszer: hogyan kínálhatja termékeit egy pékség vagy cukrászda úgy, hogy azok közben védve maradjanak?
15:56
-
Egyre több a részmunkaidős, egyre kevesebb a teljes állás Németországban
15:33
-
Megjött a NAV engedélye: egyszerűbbé válhat a nyugtaadás több tízezer vállalkozónak
15:04
-
Így teszi rá Amerika a kezét Venezuela olajára
13:49
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Hivatalos: a vagyonvisszaszerzési hivatal több milliárd forintban részesül
2026. szeptember 1. 06:44
-
Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
2026. szeptember 1. 08:11
-
Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
2026. szeptember 1. 11:39
-
Megvan, miért járt Moszkvában a CIA főnöke
2026. szeptember 1. 18:49




