A bizottság szerint ugyanis a vállalatok illegális állami támogatást kapnak Kínában. Az ügyet jól ismerő brüsszeli források szerint az Európai Bizottság hivatalos formában is figyelmeztetést küld erről Kínának.
A hírforrás szerint a kereskedelemért felelős európai biztos, Karel de Gucht valószínűleg már szerdán megkapja a felhatalmazást a bizottságtól a levél elküldésére.
Állítják, nem hibáztak
A Huawei a világ második legnagyobb távközlési berendezésgyártója az Ericsson után, a ZTE az ötödik, mindkét cég azt állítja, hogy tevékenységük mindenben megfelel a nemzetközi kereskedelmi előírásoknak.
A brüsszeli döntés újabb lépés az unió második legnagyobb kereskedelmi partnerétől dömpingáron beérkező termékek elleni védekezésben, júniustól például a kínai napelemekre fognak vámot kivetni.
A Huawei és a ZTE az uniós távközlési berendezés piac közel negyedét uralja, és ez a bizottság megítélése szerint nemcsak az uniós cégeknek okoz gondot, hanem biztonsági szempontból is problémás lehet.
A Huawei Technologies - amellyel áprilisban kötött stratégia megállapodást a magyar kormány - 2005-től van jelen Magyarországon. A vállalat Pécsett és Komáromban egész Európát ellátó összeszerelő központot, Biatorbágyon és Üllőn pedig szintén európai hatáskörű logisztikai központot üzemeltet, amelyek export-import volumene 1-1,5 milliárd dollár.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy büntető vámot vet ki Kína két vezető távközlési berendezésgyártójára, a Magyarországon is jelen lévő Huaweire és a ZTE-re.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
15 perce
-
Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
körülbelül 1 órája
-
Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
2 órája
-
Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
2 órája
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2 órája
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
3 órája
-
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
3 órája
Mfor.hu Top24
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
- Itt az új felmérés: Orbán Viktor népszerűségi gondokkal küzd
- Rekordot ért el a magyar villamosenergia-piac
- Magyar Péter felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Sokkal több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
15 perce
Részvény / Deviza / Áru
Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
17:01
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26





