1p
KKV
Az Alba Airport Kft. szerint nem ők a felelősek a börgöndi repülőtér-építés késedelme miatt, és csak a gazdaság növekedésére van szükség, hogy elkezdődhessenek a munkálatok. Az ország második legnagyobb repterének kijelölt területet most visszakéri a székesfehérvári önkormányzat.

Ha lesz gazdasági növekedés, lesz reptér?

A beruházó Alba Airport Kft. szerint a börgöndi repülőtér kapcsán kialakult késedelemért a cég nem felelős, az a légtér kijelölését tartalmazó jogszabály jelentős késése és a székesfehérvári önkormányzat bizonyos mulasztásai miatt alakult ki. A cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt közös álláspontot alakítson ki az önkormányzattal - áll a cég közleményében, amelyet a székesfehérvári önkormányzat pénteki közgyűlésére válaszul adtak ki. Az ülésen ugyanis úgy döntöttek, hogy visszakérik a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt. befektető cégtől.

A csúszás eredményeként az Alba Airport megvalósítása a gazdasági válságnak, a Malév csődjének  és a Ferihegy I. terminál bezárásának időszakára tolódott. Ekkor az építkezés finanszírozása kormányzati támogatás nélkül már nem volt megvalósítható - áll a közleményben.

A beruházás előkészítése eddig nagyságrendileg kétmilliárd forintba került. A cég megszerezte azt a mintegy 100 engedélyt, beleértve a kiviteli terveket, amely egy nemzetközi repülőtér létesítéséhez szükséges. Az Alba Airport Kft. meg van győződve arról, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állását követően Magyarország második legnagyobb repülőtere jöhet létre Börgöndön, amely jelentősen hozzájárulhat mind a régió, mind az ország gazdaságának fejlődéséhez.

Az önkormányzat visszakéri a területet

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a visszakérésről szóló döntés indokaként elmondta: évek óta nem történt semmilyen érdemi előrelépés a repülőtér ügyében, az építkezést el sem kezdte az Alba Airport Kft.

A településvezető kijelentette: a befektetővel peren kívül szeretnének megállapodni, elkerülve ezzel az évekig tartó pereskedést. Azt kérik a cégtől, hogy a repülőteret és a mellette ipari parkká átminősített területet térítésmentesen adja vissza. Ez egyben a felek közötti elszámolást is jelentené, vagyis nem lenne további követelésük egymással szemben.

Cser-Palkovics András hozzátette: amennyiben nem sikerül megegyezniük, akkor megteszik a szükséges jogi lépéseket, és érvényesítik az elmaradt beruházás miatti kötbérigényt is.



Eredetileg 2010-ben nyílt volna meg

A létesítmény építése eredetileg 2008 szeptemberében kezdődött volna, 15 milliárd forintból. A nemzetközi repülőtér 2010 első felében nyílt volna meg, és elsősorban fapados, illetve charter gépeket szolgált volna ki.

A cég eredeti tervei szerint az Alba Airport lett volna Ferihegy után az ország második legnagyobb légikikötője. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozását követően további 700 munkahelyet biztosított volna.

Az Alba Airport Kft. részben a székesfehérvári és az albai önkormányzat, illetve a Biggeorge's-NV Zrt. tulajdona.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG