1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők az építőiparban, mint egy évvel korábban - állítja az Opten
Az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők az építőiparban, mint egy évvel korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató szerkesztőségünknek küldött közleményéből.

Az ágazat továbbra is fertőzött, az új cégek harmada olyan magánszemélyekhez köthető, akik már legalább egy céget hagytak tartozásokkal együtt bedőlni. Nem enyhül a csődhullám az építőiparban. „Különösen a gazdaság egészével összevetve látszik jelentős probléma az ágazatban, hiszen az építőipari felszámolások számának 15 százalékos emelkedése szemben áll az összes többi ágazatban tapasztalt stagnálással” – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az építőiparban idén január–márciusban 15,2 százalékkal több esetben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, miközben az építőiparon kívül már megállt a növekedési hullám – derül ki az Opten negyedéves ágazati adataiból. Az első három hónapban 939 építőipari vállalkozás dőlt be, míg az egy évvel korábbi hasonló időszakban 815 cég jutott hasonló helyzetbe.

„Különösen aggasztó, hogy a negyedéven belül hónapról hónapra romlott a helyzet, mind több céget számoltak fel” – figyelmeztet az Opten igazgatója. A gyorsuló növekedés Csorbai szerint arra utal, hogy az ágazat konszolidációja még várat magára, sőt még a lecsúszás üteme sem állt meg, holott a megrendelésállomány az első két hónapban év/év alapon mintegy 30 százalékkal nőtt, s a hó végi szerződésállomány volumene 13,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

A végelszámolási adatok azt mutatják, hogy egy év alatt jelentősen csökkent a cégbezárások száma az ágazatban. Idén január–márciusban a tavalyinál mindössze 33-mal több, összesen 511 cégnél döntöttek a tulajdonosok cégük végelszámolása mellett. Ez 6,9 százalékos növekedés, ami megfelel az összes többi cég között mért átlagnak. Ám ez sem az ágazat stabilizációjáról árulkodik, hanem sokkal inkább arról, hogy a cégmegszüntetés tiszta módja helyett megint mind többen választják az adósságokat hátrahagyó megoldást, azaz a felszámolást.

Az adósságszédelgők jelenlétéről árulkodnak az új cégek adatai is. Az ágazati cégalapításokon nem érződik a pesszimista hangulat, az építőiparban annyi új céget jegyeztek be, mint tavaly, miközben a nemzetgazdaság egészében 11,7 százalékos volt a visszaesés. „Az Opten cégről cégre megvizsgálta a tavalyi új alapításokat, és arra jutottunk, hogy ebben az ágazatban az új társaságok 33 százaléka olyan személyekhez köthető, akik legalább egy céget már felszámolásba vezettek, kifizetetlen számlákat hagyva maguk után” – mondja Csorbai. Az Opten igazgatója szerint ez katasztrófa, nem könnyíteni, hanem – éppen ellenkezőleg – nehezíteni, drágítani kellene a cégalapítást, a tulajdonosok közül pedig ki kellene szűrni azokat, akik az egész gazdaság alapjait veszélyeztetik.

Hiába a szigor, több a munkahelyi kihágás
Májusban indul csak a cégbezárási lavina?
Továbbra is átláthatatlan az építőipar 
Felszámolva: egyre jobban tisztul a honi cégvilág

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG