2p
KKV
Visszafogottan optimisták a hazai nagyvállalatok Elsősorban saját helyzetükben számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezetben viszont inkább stagnálásra.

A hazai nagyvállalatok visszafogott optimizmussal várják az idei évet - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményéből, amely egy pontos növekedést követően jelenleg 9 ponton áll.

„A több mint félezer nagyvállalati döntéshozó körében végzett felmérésünk alapján a legnagyobb cégek várakozásai stabilnak tekinthetők az előttünk álló évre. A vállalatok elsősorban saját cégük helyzetére vonatkozóan optimisták, mivel a vállalati részindex 13 ponton áll. Szemben a makrogazdasági környezet változásának megítélésével, amely ennél jóval visszafogottabb, a makrogazdasági részindex csupán 0 ponton áll” – közölte Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletágának vezetője.

Véleménye szerint hogyan változik a gazdaság helyzete a következő 1, illetve 3 évben? (%). Forrás: K&H nagyvállalati növekedési index

Jobbak lehetnek az idei számok

A vállalatok jövőjére vonatkozó pozitív várakozásai egyrészt annak köszönhetőek, hogy a következő egy évben enyhén növekvő, 3,2 százalékos árbevétellel kalkulálnak a külföldi piacokon, ezzel pedig a szektor profitvárakozásai is emelkedtek az elmúlt negyedévhez képest, 1,8 százalékról 2,2 százalékra. Emellett enyhén nőtt azon döntéshozók aránya, akik szerint idén javul vállalatuk helyzete. A cégvezetők mintegy 44 százaléka számol ezzel, miközben további 49 százalék nem vár jelentős növekedést vagy visszaesést a mostani állapothoz képest.

De ami itthon történik…

A hazai gazdaság visszafogott megítélése annak tudható be, hogy bár egy éves időtávon nézve a gazdasági környezet javulását feltételezők aránya kis mértékben, 36-ról 40 százalékra emelkedett, a gazdaságpolitikai intézkedéseket az előző negyedévi 14 százalékhoz képest jelenleg 22 százalék gondolja kedvezőtlennek cége működése szempontjából.

Emellett a növekvő közterhekre számítók aránya is 7-ről 20 százalékra ugrott. További fontos változás, hogy erőteljesen visszaesett a három éves időtávon gazdasági fejlődésre számító cégek aránya, és ma már középtávon is a stagnálásra, semmint növekedésre számítók vannak nagyobb arányban – derült ki a K&H bizalmi indexéből.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG