4p
KKV
13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon 2013-ban, mint az előző évben. Az új cégek számát nézve a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli értékkel csökkent az arányuk.

A Bisnode Cégalapítási Index (azaz az egy év alatt alapított új cégek átlagos éves cégszámhoz viszonyított aránya) tekintetében Magyarország a régióban a mezőny alsó felében foglal helyet, azaz nálunk az összes vállalkozáshoz képest kevesen vágnak bele cégalapításba - közölte a Bisnode nemzetközi üzleti információszolgáltató és cégminősítő elemzésében.

25 ezerrel kevesebb, mint hat éve

Míg 2008-ban közel 50 ezer új vállalkozás alakult hazánkban, addig 2013-ban már a 35 ezret sem érte el számuk. 2010-ről 2011-re még nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, azonban az elmúlt két évben már erős csökkenés következett be; 2012-ben 20 százalékos, 2013-ban pedig 13,9 százalékos volt a visszaesés.

Az egyre magasabb kft. alapítási költségek és törzstőke-emelés sem fog segíteni a társas vállalkozások számán, ugyanis 2014. március 15-e után már újra csak 3 millió forintnyi tőkével lehet korlátolt felelősségű társaságot alapítani.

A már működő vállalkozások 2016-ig kaptak haladékot a törzstőke megemelésére, azonban, ha bármilyen módon szeretnék módosítani a társasági szerződést, akkor ezt a módosítást már 2016 előtt is csak a tőke megemelésével végezhetik el. Ennek értelmében egy költözés vagy vezetőváltozás esetén is szükséges a nagyobb tőke előteremtése.

Új cégalapítások száma Magyarországon (2008-2013) Forrás: Bisnode

Nem állunk jól a régióban

Közép-Európában Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban (-13,2%) és Csehországban (-7,1%) is csökkent a cégalapítások száma. Ezzel szemben Szerbiában 142,8 százalékkal, Szlovákiában 27,6 százalékkal nőtt az új vállalkozások száma 2012-ről 2013-ra, de Szlovéniában (+15,6%) és Horvátországban (+23,4%) is emelkedés tapasztalható.

A Bisnode Cégalapítási Index értéke (új cégek a teljes cégszámhoz viszonyított aránya) tekintetében a régiós lista alsó felében foglalunk helyet, ugyanis 6,1százalékos értékével nálunk a harmadik legkisebb a friss cégek aránya a teljes céguniverzumhoz viszonyítva. A listát Szlovénia vezeti, ahol az új cégek teljes cégvilághoz viszonyított aránya meghaladja egy év alatt a 15 százalékot is. Csehországban és Szerbiában viszont jóval kisebb a Bisnode Cégalapítási Index, mint nálunk.

Bisnode Cégalapítási Index értéke Közép-Európáában

A népszerű szektorok sikeresek is lesznek?

Iparáganként azt gondolhatnánk, hogy a sikeres szektorok a legnépszerűbbek Magyarországon, illetve azok, ahol kis beruházással lehet új vállalkozást indítani. A Bisnode Cégalapítási Index alapján azonban az látjuk, hogy olyan iparágakban is sok vállalkozás alakul, mint például a vendéglátás, ahol magas a cégek bedőlési aránya, vagy nagyobb befektetés kell az induláshoz. A működő társas vállalkozások számához viszonyítva a kiskereskedelemben alakul a legtöbb új cég, mely főtevékenység alatt eleve majdnem a legtöbb vállalkozás (több mint 60 ezer) működik. Cégalapítás szempontjából legkevésbé a papíripari és az elektronikai cikkek gyártása népszerű.

Öt legnagyobb Cégalapítási Indexű iparág (2013)

A keleti országrészben még bíznak a vállalkozói létben

A Bisnode Cégalapítási Index értékeit megvizsgálva, azt tapasztaljuk, hogy általában az ország keleti felében alakul több vállalkozás. A tendencia oka a nagyobb munkanélküliségben keresendő, mivel ebben a régiókban alacsonyabb a foglalkoztatás, így többen várják a vállalkozói léttől a boldogulást. A nyugati országrészben és a főváros környékén, ahol alacsonyabb a munkanélküliek aránya, az új cégek működő cégek számához viszonyított aránya is alacsonyabb.

Öt legkisebb Cégalapítási Indexű iparág (2013)

2013. évben a cégszámhoz viszonyítva Baranya és Pest megyében alakult a legkevesebb új vállalkozás, míg Nógrád és Csongrád megyében a legmagasabb az induló cégek száma. Az országos 6,12 százalékos átlag alatt van Baranya, Pest, Tolna, Vas, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye, azaz az ott élők számára már kevésbé jelenti az új cég alapítása a boldogulását.

Bisnode Cégalapítási Index értéke 2013-ban

Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy a ma divatos Startup hullám  ellenére hazánkban már csökken az új cégek száma. A cégvezető szerint ez akár üdvözölendő folyamat is lehet, amennyiben jó és innovatív ötletekkel rendelkező, növekedni képes vállalkozást hoznak létre. Sajnálatos módon azonban itthon még az látszik, hogy sokan a munkanélküliség elől menekülnek a vállalkozói létbe, ami kis eséllyel vezet olyan sikeres startupok alapításához, mint a Prezi vagy a Ustream.

 

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG