1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Összekötik az uniós és a hazai vasutat. Ebben a hónapban eldől, hogy melyik cég építheti ki a speciális kommunikációs hálózatot 900 kilométer vasúti vonalon. Főleg fővárosi és azt érintő vasúti vonalat kötnek össze az európai rendszerrel.

Egy pályázó kiesett, így csak három jelentkezővel tárgyalnak a vasúti kommunikációs hálózat kiépítéséről. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közleménye szerint  Kapsch Carrier Com Kft. és az MVM Ovit Zrt. közös ajánlattevőként, a Nokia Siemens Networks Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a SELEX Electronik S.p.A. és a Huawei Technologies Híradástechnikai Kft. szintén közös pályázóként maradt versenyben. A részvételi felhívásra jelentkezett még a ZTE Hungary Kft., azonban az alkalmassági feltételeknek nem felelt meg.

A GSM-R kifejezetten a vasúti közlekedéshez kifejlesztett kommunikációs rendszer. Használatával a mozdonyvezetőkkel, a pályán dolgozókkal és az állomásokkal lehet kapcsolatot létesíteni. A rendszer hang- és adatátvitelre is alkalmas.

A nyertesnek összesen 905 kilométeres vasúti vonalon kell kiépítenie az úgynevezett GSM-R rendszert. Ez egy egységes európai szabványokon alapuló, a vasúti forgalom biztosításához szükséges vezeték nélküli kommunikációt lehetővé tevő rendszer, amely alapinfrastruktúrája az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszernek, az ETCS-nek. A GSM-R és az ETCS együttesen alkotja az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert. A most induló projekttel Magyarország is csatlakozhat az uniós rendszerhez.

Az érintett vasúti szakaszok: Budapesti állomások és vasútvonalak, Budapest-Székesfehérvár, Győr-Boba-Bajánsenye, Budapest-Hegyeshalom, Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, Budapest-Cegléd-Szajol-Püspökladány és Szajol-Lőkösháza vasútvonalak. A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát.

A projekt 22,6 milliárd forintba kerül, amelynek 85 százaléka uniós forrásból érkezik, a fennmaradó 15 százalékot pedig a magyar állam finanszírozza. A közbeszerzési eljárás várhatóan 2013 első negyedévének végén zárul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG