A lap felidézte: az állami energiacég az alacsonyabb ár reményében tárgyalja újra egyes, 2008-ban kötött hosszú távú áramvásárlási szerződéseit.
A Napi Gazdaság szerint szakértők úgy vélik: a két, még tárgyalásban lévő céggel is várhatóan megegyezik az MVM a 2008-asnál alacsonyabb árszintről, sok mozgásterük legalábbis nincs az erőműveknek.
A kormány közben azon dolgozik, hogy előkészítse az újabb rezsicsökkentést, októbertől az áram felhasználói ára ismét 10 százalékkal csökkenhet - ebből a körből viszont már az MVM-nek is kell vennie a részét, legalább is, ami a terheket illeti. A versenytársak arra számítanak, hogy az újabb kormányzati akciót az állami cég sem ússza meg, a szerződések újratárgyalása ezért is lehet fontos az MVM-nek.
A Mátrai Erőmű (ME) Zrt.-vel sikeresen zárta tárgyalásait az MVM Zrt. - írta piaci körökből származó információira hivatkozva a Napi Gazdaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
körülbelül 1 órája
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
4 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
4 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
4 órája
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
5 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
7 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
7 órája
Mfor.hu Top24
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
- Pénzt kapnak a laktanyák
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
- Majdnem hét igazgatójelölt jut egy tankerületre
- Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
4 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15



