Szakmai alapokon nyugvó méltányos döntések születtek a trafikpályázatok elbírálásánál - jelentette ki a Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Hozzátette: a méltányosság egyetlen területen, azok esetében sérülhetett, akik kiskereskedelmi tevékenységüket hagyományosan trafikosként, döntően dohánytermékeket értékesítve végezték.
Ma már nagyon kevesen vannak, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években trafikot üzemeltettek, és az elmúlt huszonkét esztendőben talpon tudtak maradni - hangsúlyozta a politikus. Lázár János közölte: az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet.
Még nincs lezárva a folyamat
A kétszáz régi trafikos jelentős része kapott koncessziót, azoknak pedig, akik nem jártak sikerrel, felajánlják a pályázatok újraértékelését - mondta a fideszes politikus. Ezt részben azért is lehet megtenni, mert több mint ezernégyszáz helyen új pályázatot írnak ki, így nincs még lezárva a folyamat - közölte.
Az államtitkár szerint körülbelül száz trafikot érinthet majd az újraértékelés, melyet minden esetben külön-külön végeznek el. Bejelentette, a jövő héten felhívást tesznek közzé, erre azoknak a kisvállalkozásoknak, családi vállalkozásoknak a jelentkezését várják, amelyek sikertelenül pályáztak, kiskereskedelmi tevékenységüket hivatásszerűen végezték, és árbevételük döntő hányadát a dohánytermékek értékesítése adta.
A politikus közölte, a sikeres pályázok esetében a jövő héten elkezdődnek a szerződéskötések, hogy a trafikok július 1-jén át tudják venni a kiskereskedelmi tevékenységet.
Lázár János hangsúlyozta, a trafikrendszer kialakításának két alapvető célja, hogy - a forgalmazási helyek számának csökkenése miatt - nehezebben lehessen dohányárut vásárolni, valamint az, hogy megakadályozzák a fiatalkorúak kiszolgálását, hiszen ez a koncesszió elvesztése mellett büntetőjogi következményekkel is járhat. Erről a tervéről - amely az elmúlt években a legfontosabb dohányzásellenes lépés - a kormánynak "esze ágában sincs lemondani" - tette hozzá.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című péntek reggeli műsorában sugárzott interjújában közölte: a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.
A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már kerekesszékkel sem macerás repülni Amerikában
33 perce
-
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
körülbelül 1 órája
-
Meghalt Muhammad Szinvár
2 órája
-
Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
3 órája
-
Nyert a PSG, 130 embert tartóztattak le Párizsban
3 órája
-
Legalább 26 halott egy gázai segélyközpont elleni támadásban
4 órája
-
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
5 órája
Mfor.hu Top24
- Karácsony Gergely: Öngólt rúghat a kormány
- Újabb gigaveszteség – ezt még Matolcsy György hozta össze
- Új korszak kezdődött a MÁV-nál – nagy változásokat hozott a június
- Hivatalos: csökkent a kábítószer mennyisége az országban
- Újságírók listázásába fogott a Fidesz
- Nagy Márton szerint kiváló üzlet volt a reptér megvétele
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf 942 milliós osztalékot fizetett magának
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
Heti top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek 2025. május 30. 06:33
- Éjszaka megbillent a forint, méregdrága az euró 2025. május 28. 06:23
- Jó hírt kaptunk Brüsszelből 2025. május 26. 06:18
Havi top
- Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes? 2025. május 18. 08:18
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát 2025. május 17. 14:40
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
A privátbankár ajánlja
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Friss
Nemzetközi
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
Fico szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházásokkal semmi gond nincs.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Meghalt Muhammad Szinvár
Az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
A román után a lengyel elnökválasztáson is elbukik ma Orbán Viktor szövetségese?
2025. június 1. 08:41
-
Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít
2025. május 31. 14:32
-
Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
2025. június 1. 11:39
-
Börtönbe kell vonulnia Töröcskei Istvánnak
2025. május 31. 14:59
-
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
2025. június 1. 09:32
