A felmérésben részt vevő tagállamok közül Magyarországon volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik szerint egyszerűbbé kell tenni az uniós források elérését. Magyarországon csaknem minden megkérdezett ezt szorgalmazta, míg az európai átlag 84 százalék volt - közölte a könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.
Az elemzés alapját egy, 15 európai uniós tagország 680 cégvezető megkérdezésével készült tanulmány képezi. A felmérésben Magyarország mellett Nagy-Britannia, Hollandia, Franciaország, Írország, Belgium, Finnország, Svédország, Ausztria, Lengyelország, Görögország, Spanyolország és Portugália vett részt.
A magyarországi válaszadók több mint kétharmada szerint javult az Európai Unió (EU) innovációs politikája, szemben az uniós átlag 38 százalékával. A magyar vállalatvezetők optimisták a jövőt illetően is: 84 százalékuk úgy véli, hogy jövőre is javulás várható ezen a területen, szemben a 69 százalékos európai átlaggal.
A magyar válaszadók az átlagnál kevésbé voltak kritikusak abban a tekintetben, hogy az unió innovációs politikája összhangban áll-e a gazdasági szereplők igényeivel: mindössze 55 százalékuk mondta azt, hogy sikertelenek az ilyen jellegű próbálkozások, szemben az átlagos 72 százalékkal. Ezzel összhangban a válaszadók döntő többsége hangsúlyozta, hogy formális keretekre van szükség az iparági szereplők közötti rendszeres párbeszéd elősegítése érdekében - mutat rá az Ernst & Young felmérése.
A magyar vállalati döntéshozók szerint az EU-nak leginkább az Egyesült Államokkal és Kínával kellene szorosabb szövetségre lépnie, hogy a közösség versenyképesebbé váljon. Európai szinten is az amerikai szövetséget szorgalmazzák a cégvezetők, ráadásul több mint kétharmaduk szerint az Egyesült Államok innovációs politikája jelenleg sikeresebb, mint az unióé.
A magyar cégvezetők 98 százaléka szerint egyszerűbbé kell tenni az európai uniós források elérését - derül ki az Ernst & Young legfrissebb európai felméréséből.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
29 perce
-
Véres dráma New Yorkban
körülbelül 1 órája
-
Újabb lesújtó hír érkezett Venezuelából
2 órája
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2 órája
-
Magyar Péter szerint Áder János alapítványának is csurranhatott, cseppenhetett közpénz a választások előtt
2 órája
-
Megint ölt a Tesla önvezető járgánya: Musk is megszólalt – videó
3 órája
-
Putyin közel másfél órán át magyarázott telefonon Trumpnak
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter és Gulyás Gergely a parlamenten kívül is összecsapott – ez lett a vége
- Megint egymásnak feszült az Európai Unió és az olajországok, a globális klímavédelem bánta
- Leleplezés a BBC-től: gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot reklámozhatott az Insta
- Friss bejelentés Magyar Pétertől: eztán sem lesz közvetlen az elnökválasztás
- Vitézy Dávid lerántotta a leplet
- Vitézy Dávid újabb csontvázra bukkant
- Pácban ez a település, talán a fizetésekre se futja
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Megmozdultak a gigaberuházások.
29 perce
Nemzetközi
Véres dráma New Yorkban
Több embert meglőttek az amerikai metropoliszban.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Újabb lesújtó hír érkezett Venezuelából
Tovább emelkedett a kettős földrengés halálos áldozatainak száma.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
2026. július 4. 16:26
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
2026. július 4. 16:54




