<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p
KKV
A 2014 márciusában hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) értelmében a kft-k minimális jegyzett tőkéjének összege a korábbi 500 ezer forintról 3 millió forintra emelkedik.

A 2013 szeptemberében az Országgyűléshez benyújtott javaslat értelmében a kft-k 2014. március 15-ét követően társasági szerződésük első módosításával egy időben lennének kötelesek végrehajtani az emelést, de legkésőbb 2016. március 15-ig. Ebből adódhat némi lehetőség az időnyerésre - hívja fel a figyelmet blogbejegyzésében Szűcs Bálint, az RSM DTM adószakértő partnere.

A 2013. szeptember elején az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat szerint, azon korlátolt felelősségű társaságok, amelyek jegyzett tőkéje nem éri el a 3 000 000 forintot az új Ptk. hatálybalépését követő első társasági szerződés módosításukkal egyidejűleg, legkésőbb 2016. március 15-ig lennének kötelesek törzstőkéjüket megemelni vagy átalakulni, illetve az új Ptk. egyéb rendelkezéseit alkalmazni.

A módosítás várhatóan újabb terhet fog jelenteni elsősorban a kisebb kft-tulajdonosok számára, de az idei tapasztalatokból kiindulva vélhetően a cégbíróságokra is, ráadásul ezúttal nem is egy, hanem vélhetően két alkalommal.

Célszerű egyszerre átvezetni a változásokat

Az első hullám az új polgárjogi kódex hatálybalépése előtt várható, hiszen legkésőbb a jövő év március első felében még 500 000 forint befizetésével lehet kft-t alapítani, illetve az idejében meghozott, a társasági szerződés tartalmát is érintő döntésekkel a tőkeemelés vonatkozásában is időt lehet nyerni. Ha tehát előre tudható, hogy szükség lesz például a székhely áthelyezésére, vagy a társaság nevének módosítására, akkor arra érdemes már a jövő év márciusa előtt sort keríteni, ha a tagok nem tudnak, vagy nem akarnak egyúttal tőkét is emelni. Nem árt azonban azzal is tisztában lenni, hogy az üzletrész átruházása, vagy új ügyvezető, új felügyelőbizottsági tag és, vagy új könyvvizsgáló kijelölése a társasági szerződés módosítását nem feltétlenül igényli. Ezeket az adatokat elegendő akkor átvezetni a társasági szerződésben, mikor egyéb változás miatt van szükség a módosításra - írja Szűcs Bálint.

A második hullám értelemszerűen a 2016-ban lejáró moratórium határideje előtt fogja elérni az ügyvédeket és a cégbíróságokat, hiszen ekkor azok a társaságok is kénytelenek lesznek tőkét emelni, átalakulni, vagy legrosszabb esetben véglegesen megszüntetni a működésüket, amelyek addig el tudták kerülni, hogy a társasági szerződésüket módosítaniuk kelljen.

Sokan kénytelenek lesznek átalakulni

A tőkeemelés problémája ugyanakkor várhatóan lényegesen kevesebb társaságot érint majd, mint az idei kötelező cégmódosítás. A 2006. július előtt alakult társaságok ugyanis még az akkor hatályos szabályok szerinti minimum 3 000 000 forintos tőkével jöttek létre, így a módosítás várhatóan nem fog olyan méretű felfordulást okozni. Emellett ugyanakkor várhatóan sok olyan vállalkozás lesz, amelynek tulajdonosai nem fogják tudni teljesíteni a megemelt tőkekövetelményt, ezek kénytelenek lesznek betéti- vagy közkereseti társasággá átalakulni.

A szakértő azt írja: az átalakulással kapcsolatban egyébként szintén új szabályozás várható, a vonatkozó törvényjavaslat ugyancsak nemrég került az Országgyűlés elé. Jelen pillanatban azonban ez sem tartalmaz egyszerűsítő rendelkezéseket azokra a társaságokra nézve, amelyek az új Ptk. tőkére vonatkozó rendelkezései okán kívánnának átalakulni. Így viszont a tevékenység folytatása várhatóan komoly feladatot ró majd a cégek vezetőire és tagjaira.

A rovat támogatója a 4iG

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

KKV Még idén véget ér a háború? A magyar családi cégek erre számítanak
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 15. 11:38
Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán háborúval szemben, mint a hagyományos cégek, ugyanis jelentős részük számol árbevétel-növekedéssel.
KKV A szakemberek hiánya és az árfolyamok ingadozása a kkv-k egyre nagyobb problémája
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 14. 12:26
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.
KKV Egyre több magyar cégnek okoz nehézséget az, hogy időben fizessen
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 29. 17:08
Romlik a fizetési fegyelem Magyarországon.
KKV Még van a piacon egy százalékos kamatra is igényelhető hitel
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 29. 10:14
Az állam által támogatott konstrukcióért a mai naptól folyamodhatnak hazai mikro- és kisvállalkozások.
KKV Nyugtalanok a cégek: jön a végrehajtási hullám a válság miatt?
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 25. 14:42
A gazdasági válság miatt egyre több vállalat tart attól, hogy a késő fizetések miatt veszélybe kerül a működésük. Európában a legtöbb cég jogi végrehajtásokkal küzdene a kintlévőségek ellen, ám az ilyen eljárások költségesek, hosszadalmasok és az eredményük is bizonytalan.
KKV Komoly változtatásokat jelentett be a kormány: csökken az ekho, fellélegezhetnek a katás cégek
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 9. 20:16
Komoly változásokról számolt be a Pénzügyminisztérium legújabb közleménye.   
KKV Itt a figyelmeztetés: új zsarolóvírus támadja a magyar cégeket
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 9. 17:39
Újfajta zsarolóvírus jelent meg a magyar vállalatok rendszereiben.
KKV Egy alacsony, fix kamatozású hitel most kincset ér
Natív tartalom | 2022. augusztus 2. 13:05
Jelentős hitelfelvételi kedvet tapasztaltak a cégek részéről a Magyar Bankholding tagbankjai a támogatott Széchenyi Go-program kifutása miatt, de mi lesz ezután? Melyik szektor szorul most leginkább finanszírozásra? Interjú Kollega-Tarsoly Dániellel, a Magyar Bankholding egyedi üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával.
KKV Nincs hova halogatni a generációváltást: zajlik a forradalom a magyar családi cégeknél
Privátbankár.hu | 2022. július 11. 10:48
Egyre több családi cégnél történik meg a generációváltás, és ez felgyorsíthatja a digitalizációt –  derült ki a K&H családi vállalatok indexből. Mivel az infláció és az orosz-ukrán konfliktus az ő gazdálkodásuk elé is jelentős akadályokat görget, most mindennél időszerűbb lehet, hogy innovatív fejlesztésekkel növeljék hatékonyságukat.
KKV Hirdetés a Facebookon: ezért nem elég az organikus elérés
Márkázott tartalom | 2022. július 7. 16:48
Rengeteg bejegyzés jön szembe a Facebookon nap mint nap és ezek nagyrésze ma már bizony hirdetés. Annak idején a legtöbb üzleti oldalnak még organikus posztokkal is sikerült elegendő potenciális ügyfelet, vásárlót behúznia. Ma azonban már akkora a verseny, hogy fizetett hirdetés nélkül szinte esélyük sincs a vállalkozásoknak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG