2p
KKV
A jobb adózók több kedvezményt kaphatnak, a magánszemélyek pedig hamarosan elfelejthetik az adóbevallást.
MTI Fotó: Marjai János

Aki rendesen adózik, hamarabb visszakapja az áfát

Az adóhivatal 2016 első negyedéve után minősíteni fogja a vállalkozásokat,  és a jó adózók már jövőre több kedvezményt kapnak - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

A vállalkozásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három - a megbízható, az átlagos és a kockázatos - kategóriába sorolja majd.

A megbízható adózók hamarabb visszakaphatják a visszaigényelt áfát: 2018-ban már csak 30 napot kell várniuk a mostani 75 helyett. Esetükben ráadásul hamarabb lezárják az ellenőrzéseket, az esetleges adóbírság pedig alacsonyabb lehet.

A nemzetgazdasági tárca kedden benyújtja az Országgyűlésnek az adózás rendjéről szóló törvénymódosítási javaslatát - tette hozzá.

2017-ben már nem kell adóbevallást készíteni

Tállai András ismertetése szerint 2015-ös év utáni adóbevallást annál a több mint 1,5 millió magánszemélynél, akiknek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van, és nem vesznek igénybe adókedvezményt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti majd el.

A 2016-ra vonatkozó adóbevallást 2017-ben már teljes egészében az adóhivatal fogja elvégezni, ez azt jelenti, hogy 3,5-3,8 millió embernek nem kell bevallást benyújtania sem elektronikus, sem papír alapon - közölte az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG