A lap összeállítása szerint a legtöbb támogatott rendelő Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében található, de Fejérben is több mint tíz vállalkozás kapta meg az átlagosan 20 millió forint körüli forrást.
A fogászati vállalkozások a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) gazdaságfejlesztési operatív programjának (GOP) és közép-magyarországi operatív programjának forrásaiból jutottak eddig összesen 3,75 milliárd forinthoz, előbbiben rendelőnként 24,4 millió, utóbbiban 17,95 millió forint volt az átlagos támogatás. Az NFÜ tájékoztatása szerint e két összegen 136 fogászati turizmussal foglalkozó vállalkozás osztozik, közülük 101 már meg is kapta a pénzt, további 14 rendelő támogatásáról még nem született döntés, az ő pályázati igényük mintegy 271 millió forint - írta a lap.
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal nőtt az árbevételük azon fogorvosi rendelőknek, amelyek részt vesznek a magyar fogászatiturizmus-fejlesztési programban - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
9 órája
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
12 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
12 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
12 órája
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
13 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
15 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
15 órája
Mfor.hu Top24
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
- Összeférhetetlenség merült fel az egyik parlamenti pártnál
- Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
- Megint izzik a magyar-ukrán feszültség – Ez Viszont Privát
- Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
- Pénzt kapnak a laktanyák
- Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
12 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30



