A javaslat ellen tiltakoznak az üzletben érintett osztrák cégek. Az AVE, a Saubermacher és az ASA - 20 százalékos részesedéssel bír a magyar piacon és államosításnak tartják a javaslatban foglaltakat.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás 2013-tól az állam feladata lesz. Ilyen cég akkortól csak hulladékgazdálkodási közszolgáltatással foglalkozhat.
A törvényjavaslat szerint közszolgáltató csak olyan jelentős befolyással bíró gazdálkodó szervezet lehet, amelyben az állam - illetve a települési önkormányzat - a tulajdonosok szavazatának többségével tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik. Feltétel még az is, hogy a társaság tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás a lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését jelenti. A törvény a kezelést úgy definiálja, hogy az a hasznosítást, az ártalmatlanítás előkészítését, és magát az ártalmatlanítást fedi.
Az első meccs Mexikó-Dél-Afrika lesz.

Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei



