3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában 738,9 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a bankok a kis- és középvállalkozásokkal.
Az NHP második szakasza keretében nyújtott hitelek hitelcélok szerinti eloszlása. Forrás: MNB

Ebből 571,1 milliárd forint hitelt folyósítottak május végéig - közölte a frissen összesített adatokat a jegybank. Az MNB közleménye szerint az nhp első és második szakaszában mostanáig 22,5 ezer vállalkozás jutott összesen mintegy 1440 milliárd forint hitelhez.

Mire megy a hitel?

A második szakaszban létrejött szerződések több mint 96 százaléka új hitel, mivel a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet. Az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése az előző hónaphoz hasonlóan 63 százalék, az új forgóeszközhiteleké 26 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 11 százalék.

Az I. pillérben nyújtott hitelek cél és bankcsoport szerinti megoszlása

Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos nagysága 22 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 58 millió forint, míg az EU-s hiteleké 33 millió forint. Az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 6,8 év, az új forgóeszközhiteleké 2,4 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,6 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,7 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,5 év.

Az I. pillérben nyújtott hitelek cél és vállalatméret szerinti megoszlása



A forint- és devizahitel-kiváltásra szolgáló második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 71 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 29 százalék. A második pillérben folyósított hitelek közel 78 százaléka a forinthitelek kiváltását, míg 22 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

Hitelek ágazati eloszlása



A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban.

A mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Hitelek regionális eloszlása


Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, a javítás és a feldolgozóipar részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul - írta az MNB.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG