1p
KKV
A nukleáris energia békés célú felhasználásáról szóló együttműködési megállapodást kötne Magyarország Dél-Koreával - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából. Ez praktikusan a Koreai Köztársaságnak a Paksi Atomerőmű bővítésében való részvételét jelentheti, bár döntés még nincs az ügyben. Az ázsiai ország már korábban kifejezte érdeklődését a bővítés iránt.

Magyarország kormánya és a Koreai Köztársaság kormánya közötti, a nukleáris energia békés célú felhasználásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazást a kormányfő, a nemzeti fejlesztési miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján - írja a NAPI Gazdaság. Az ügy meglehetősen előrehaladott állapotban van, a határozat szerint a nemzeti fejlesztési miniszter asztalán már ott van a tárgyalási delegáció összeállításának feladata.

A nemzeti fejlesztési miniszter, illetve a tárgyaló delegáció általa kinevezett vezetője arra is felhatalmazást kapott, hogy aláírja a tárgyalások eredményeként elõálló szövegtervezetet. Ugyanakkor a megállapodás létrehozását követően, a végleges szöveg tervezetét "haladéktalanul" a kormány elé kell terjesztenie az érintett tárcavezetőknek, a nemzeti fejlesztési miniszternek, valamint a külügyminiszternek.

A határozat nem előzmény nélküli. Martonyi János külügyminiszter tavaly június elején távol-keleti útján, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) margóján kétoldalú megbeszélést folytatott Kim Sung-hwan dél-koreai külügy- és kereskedelmi miniszterrel, amelyen a paksi bővítés témája is fölvetült. A tárgyaláson Dél-Korea külügyminisztere felajánlott, hogy szívesen megosztják Magyarországgal az atomenergetika terén szerzett tapasztalataikat, s érdeklődést mutattak a paksi erőmű bővítése ügyében is.

A Külügy tájékoztatása szerint Kim Sung-hwan is egyetértett azzal, hogy Magyarország növelhetné a Dél-Koreába irányuló exportját, főként a mezőgazdasági és fogyasztási termékek terén. Bőven van tér a külkereskedelmi egyensúly javításának Magyarország javára, azonban a paksi bővítésről szóló, a koreaiak számára esetlegesen kedvező eredményt hozó döntés közvetlenül rontaná a magyar mérleget. Az üzlet nagyságára tekintettel azonban elképzelhető, hogy egy kedvező döntésért cserébe a magyar cégek plusz exportlehetőségekhez juthatnak az ázsiai országban.

A paksi bővítés iránt korábban több ország kifejezte érdeklődését, így orosz, német, egyesült államokbéli, francia, japán és koreai cégek is jelezték érdekeltségüket. A bővítésről szóló tendert a terv szerint 2012 első felében írhatják ki, és 2013 elején hirdethetnek eredményt, az új blokkokat pedig várhatóan 2020 és 2025 között helyezik majd üzembe - írja a NAPI Gazdaság.

Dél-Korea Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere és a magyar export hetedik legfontosabb célországa Ázsiában; a kétoldalú árucsere volumene 2010-ben elérte a 3,2 milliárd dollárt. A dél-koreai befektetések becsült magyarországi állománya 1,3 milliárd dollár. Mintegy 40 koreai vállalkozás működik Magyarországon, amelyek körülbelül 20 ezer embert foglalkoztatnak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG