A www.innoinfo.eu portál lehetőséget nyújt a kereskedelemfejlesztésre, a vállalkozók partnerkeresésére, valamint újabb együttműködési lehetőségek felkutatására. A portál magyar, angol és szlovák nyelven érhető el, a regisztráció mindenki számára ingyenes - közölte a BKIK.
Az Innoinfo internetes közösségi portál az Európai Unió által támogatott Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg a BKIK és a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara besztercebányai kirendeltségének kooperációjában.
A pályázat az Európai Unió által célként megfogalmazott tőke és szolgáltatások szabad áramlását segíti Magyarország és Szlovákia között, és a projekt megvalósulása a magyar és a szlovák vállalkozások megjelenését segíti elő egymás piacán, valamint erősíti a Besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttműködést - hangsúlyozza a BKIK.
A projekt elszámolható költsége 255 562 euró, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása 206.366 eurót tett ki, 36.418 euró a kormányzati társfinanszírozás, és 27.778 euró az önerő.
A projekt fő eleme egy cégek számára létrehozott közösségi portál, amely bármely vállalkozó számára elérhető. A projekt keretein belül eddig több száz cég regisztrált a honlapon, de a felhasználók száma várhatóan több tízezerre fog nőni - írja közleményében a BKIK.
Elindult az Innoinfo internetes közösség portál, amely online adatbázisba gyűjti a magyar és szlovák kis- és középvállalkozások (kkv) adatait, elérhetőségeit - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
14 perce
-
Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
31 perce
-
Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
43 perce
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
körülbelül 1 órája
-
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
körülbelül 1 órája
-
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
2 órája
-
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
2 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb fontos embertől szabadult meg Magyar Péter, Hegedűs Zsolt pedig kapott egy új államtitkárt
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Teljesen új magyar–ukrán gazdasági megállapodást javasolnak a kormánynak
- Tartogtott egy kis meglepetést az Alkotmánybíróságnak a Magyar Közlöny
- Ingyen dolgoznak tovább a Semmelweis Egyetem kuratóriumának vezetői
- Új budapesti szabadstrand nyílt a Dunán
- Tízezreket oldanak fel a kormány Facebook-oldalán
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
14 perce
Nemzetközi
Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
31 perce
Makro / Külgazdaság
Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
43 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Teljes vizsgálat indul a kínai akkumulátorgyárnál
12:56
-
Megvan a siker receptje: ezek a vállalatok tarolnak az AI segítségével
12:13
-
Rengeteg család örülhet: hamarosan érkezik az első 50 ezer forint
11:58
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
-
Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban
11:14
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21



