A Népszabadság szerdai számában ismertetett felmérés nem fest kedvező képet a magyarországi kkv-ék informatikai helyzetéről, a megkérdezett dolgozók egyharmada értékelte úgy, hogy a rendszerük elavult, és a válaszadók többsége számolt be arról, hogy 5-10 éves gépekkel dolgoznak.
A válaszadók majdnem fele értékelte úgy, hogy a vállalkozás, amelynek dolgozik, nem költ eleget informatikai célokra, és csak egyharmad volt azok aránya, akik szerint minden szükséges eszközzel rendelkeznek.
Ugyanakkor jó hír, az alkalmazottak 90 százaléka már meg tudja nézni bárhonnan a céges levelezését, de csak kevesebb mint felük fér hozzá kívülről a céges dokumentumokhoz, táblázatokhoz, és a hozzáféréssel rendelkezőknek is csak fele teheti ezt a cége által biztosított eszközzel.
A Microsoft felmérésére szerint Magyarországon a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv) dolgozók egyharmada rendelkezik otthon korszerűbb számítógéppel, mint a munkahelyén.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
21 perce
-
Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
42 perce
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
körülbelül 1 órája
-
Trump új vámokat vezet be
2 órája
-
Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
2 órája
-
Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
2 órája
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Így próbál J. D. Vance választást nyerni Orbán Viktornak
- A Bloomberg szerint a Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált
- Mennyibe kerülne a tankolás védett ár nélkül?
- Romániában az energiaellátás B-tervére készülnek
- J. D. Vance miatt kiürítették a Feneketlen-tónál lévő parkot
- Valamitől nagyon erős lett a forint hirtelen
- J. D. Vance kiállása Orbán Viktor mellett kiverte a biztosítékot Brüsszelben
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Feltartóztatak egy orosz tartályhajót, amely hatalmas olajszennyezést okozott a Balti-tengeren 2026. április 3. 15:45
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
21 perce
Nemzetközi
Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
Csak a választási retorika része volt ez a szóvivő szerint.
42 perce
A 100 Leggazdagabb
-
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot
16:54
-
Közölte az Exxon, mennyit bukott eddig Trump háborúján
16:13
-
Ursula von der Leyen atomfegyvert akar az uniónak
14:10
-
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
13:33
-
Kétszeresére nőtt a repülőgép-üzemanyag ára
12:53
Turizmus Online cikkei
-
Az amerikai alelnök egy nappal tovább marad – csütörtökön is lezárások várhatók
16:42
-
IATA-vezér: még hónapokig akadozhat a repülőgépek üzemanyag-ellátása
14:32
-
Ajándékokkal ünnepli születésnapját a RateHawk
13:19
-
Tavaszi Fesztivál Békéscsabán
12:44
-
Végéhez közeledik a mallorcai reptér modernizációja
09:22
A vidék hírei
-
Friss termékek, helyi ízek, kézműves portékák – újra jön a Szak(MA)rket Egerben
15:34
-
Előrelépés az egri elkerülő út ügyében: a helyi igények is bekerülnek a tervezésbe
15:02
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
2026. április 8. 15:44
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Nem vették jó néven J. D. Vance budapesti beszólásait Brüsszelben
2026. április 8. 13:55
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
2026. április 8. 17:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.




