1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

KKV
A nemzeti fejlesztési bizottság jóváhagyta az uniós nagyprojektként, három országban megvalósuló lézer kutatóközpont szegedi beruházásának beillesztését az Új Széchenyi Tervbe - jelentette be Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.

A nettó beruházási összegből 15 százalék a magyar önrész, a 85 százalék pedig uniós támogatás - mondta az ügyvezető igazgató. Az első fázisban, a folyó uniós költségvetési ciklusban nettó 47 milliárd, míg a 2020-ig tartó következő fázisban nettó 14,3 milliárd forint fordítható a magyar projektre.

Az Extreme Light Infrastructure (ELI) program célja egy rendkívül rövid impulzusidejű, a jelenleg létező legnagyobb lézernél tervek szerint ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű berendezés létrehozása. Az ELI lesz a világon az első olyan berendezés, amellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással lehet majd vizsgálni. Az anyag- és élettudományok terén is használható vizsgálatra, de akár új anyag előállítására is alkalmas lesz.

 

Az épületnek és a beszerelt berendezésnek 2015 végére kell elkészülnie, azután kezdődhet a kutatás. Az ELI építését előkészítő ELI-PP projektre a 2008-2010 közötti időszakra - francia irányítással - 13 ország, köztük Magyarország 6 millió euró támogatást nyert el az Európai Unió 7. keretprogramjában. A végső helyszínek: Prága, Bukarest és Szeged.

A magyar projektcég folyamatosan konzultál az Európai Bizottsággal a dokumentáció elkészítése során. Az uniós apparátus várhatóan jövő év elején kapja meg az anyagot, és a projekt a bizottság jóváhagyása után indulhat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG