1p
KKV
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap közel 50 millió forintos befektetésével kisebbségi üzletrészt szerez az Eno-Pack Kft.-ben, a cég pedig bővülő eszköz és munkatársi állományával megerősítheti beszállítói pozícióit.

A szegedi székhelyű Eno-Pack Kft. 10 éve foglalkozik bor és pálinka csomagolások nagykereskedelmével. E tevékenység bővítéséhez keresett a vállalkozás pénzügyi forrást, amelynek segítségével valóra válhat a tulajdonosok terve, a hazai piac számára itthon készíthetik el kiváló minőségű csomagolóanyagaikat.

„Felismertük, hogy a hazai borászatok, pálinkaházak igényeinek akkor tudunk a legjobban megfelelni, ha kisebb szériák legyártására is képesek vagyunk. Forgóeszköz és készletfinanszírozásunk elemzése alapján, illetve a megrendelőket is tesztelve arra jutottunk, hogy a beruházás jó megtérüléssel járna, azonban az ehhez szükséges komplex beruházásra nem volt meg a saját erőnk, ezért belevágtunk a forrásgyűjtésbe”- összegez Gyömbér István, az Eno-Pack Kft. ügyvezetője.

A vállalkozás mindeddig külföldi beszállítókra volt utalva, azonban a saját kapacitásokra építve hamarosan a hazai piac méretéhez illeszkedő kisebb szériában, rugalmasabban szolgálhatják ki közel 300 megrendelőjüket. Mivel az Eno-Pack termékeit Magyarország valamennyi bortermelő vidékén közel 300 borászat és számos pálinkaház használja, így a vállalkozás elég széles körben lát rá a piaci igényekre. „Miközben a külföldi beszállítók jellemzően nagyobb, több tízezres minimális megrendelési mennyiségben gondolkodnak, a hazai borászok igénye nagyságrendileg 5000-10000 darabos termékszéria feliratozása, legyen szó boros vagy pálinkás palackok, dugók, címkék, díszdobozok elkészítéséről”- mondja Gyömbér István.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól (SZTA) érkező 49,9 millió forintos forrás hozzásegíti a társaságot, hogy pályázati forrásokra és önerejére is támaszkodva még ebben az évben megkezdhesse saját nyomdai üzemegységének kialakítását Szegeden.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke a szerződés aláírása után elmondta: mivel társtulajdonosai lesznek a cégnek, a megtérülés biztosítása a befektetés visszatérítendő volta miatt mindkét fél számára alapvető szempont. "Már a beszálláskor letisztult jövőképpel rendelkezünk a későbbi kiszállás tekintetében is, amelyet a befektetést fogadó társasággal együttműködve határoztunk meg.”

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG